Az újvidéki főpályaudvar előtetője akkor is leomlott volna, ha lett volna használatbavételi engedély, mivel a műszaki átvétel nem tárt fel semmilyen hiányosságot. Ezt állítja Goran Vesić, korábbi építésügyi miniszter, aki szerint a baleset a szakma mulasztása és a nem megfelelő karbantartás miatt történt – írja a Forbes Szerbia.

Vesić tavaly november 22-én tett vallomást az újvidéki főügyész, Slobodan Josimović előtt, s ebbe az anyagba a Forbes Serbia is betekintést nyert. Vesić azt állítja, nem felelős a történtekért, semmilyen ráhatása nem volt a dolgokra, valamint hozzátette, hogy „az állomás nem lett üzembe helyezve, mivel ő csak az átadáson volt jelen.”

Tagadta, hogy a pályaudvar főcsarnokát az ő utasítására helyezték üzembe, és hangsúlyozta, semmilyen hivatalos dokumentum nincs arról, hogy részt vett volna a döntésben, hogy a főcsarnok üzembe helyezésre kerüljön.

A vallomásában azt is kifejtette, hogy 2022 márciusában a pályaudvar első szakasza szerint a peronokat, a vágányokat és a pályaudvar egy részét helyezték üzembe, és az utasok ezt használták a főcsarnok üzembe helyezése előtt.

„Akkor sem volt használatbavételi engedély és nem jelentettek be semmilyen építkezési munkálatok sem, tehát nem volt különbség a 2022-es és a 2024-es helyzet között” – áll a vallomásban.

A dokumentumban arról is szó esik, hogy 2024 júniusában és júliusában hogyan zajlott az B szárny belső átvétele a kínai konzorcium és a Szerb Vasút Infrastruktúra részéről, mint megbízó.

Vesić elmondta, hogy a levelet, amelyben azt jelezték, hogy a főcsarnok B szárnya az átvétel után elérhető lesz az utasok számára, csak az előtető leomlása után kapta meg.

A volt miniszter a belső átvételi eljárást részletesen leírva hozzátette, hogy a kommunikációban, ami a főcsarnok átadásával kapcsolatban zajlott, a minisztériuma sehol nem szerepelt, és a segédje, Anita Dimoski volt az, aki mindig megkapta a leveleket, mivel ő volt a finanszírozó fél képviselője.

Vesić azt is közölte, hogy az átadás 2024. július 4-én zajlott le, és ettől a naptól kezdve használható a főcsarnok.

„Hangsúlyozta, hogy csak ezen a napon, tehát 2024. július 4-én fejeződött be a belső átvétel a megbízó által, aki a vasútállomás kezelője a Vasúti Törvény szerint, és hogy másnap, 2024. július 5-én a Szerb Vasút Infrastruktúra és a Szerbia Vasút munkatársai elfoglalták helyüket, elkezdődött a jegyárusítás a főcsarnok B szárnyában, elkezdődtek a takarítási munkálatok és a bérbeadás” – olvasható a vallomásban.

A főcsarnok ünnepélyes megnyitóján, ami július 5-én volt, Vesić azt mondta, hogy politikai jellegű eseményről van szó, amelyen a városi és tartományi vezetők is részt vettek, és amelyen jelen voltak Jelena Tanasković és Anita Dimoski is.

A következő mondatban pontosította, hogy a főcsarnok július 5-én „a Szerb Vasút és Infrastruktúra Vasúti döntése alapján kezdte meg működését”.

„Nem is mentem volna el a megnyitóra, ha Anita Dimoski nem tájékoztatott volna, hogy befejeződött a B szárny belső átvétele. Dimoski nem értesített semmilyen problémáról az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójával kapcsolatban” – mondta a vallomásában.

Azt is hozzátette, hogy nem volt jelen minden értekezleten a pályaudvar rekonstrukciója kapcsán, hanem csak kettőn, amikor a közszolgáltatók és vállalatok részére kellett gyorsítani a kérvények ügyintézését.

Vesić megerősítette, hogy nem értesítette a Köztársasági Építési Hatóságot „a rekonstrukciós munkák folytatásáról és a biztonságot veszélyeztető hiányosságokról”, és mint miniszter „nem volt kötelezettsége, és nem tudott arról, hogy bárminemű hiányosságok lettek volna az állomáson”.

Állította, hogy ő nem szakember, és ha bármilyen potenciális hiányosság állt elő, azt a megbízónak kellett volna bejelenteni a hatóságoknak.

Vesić azt is elmondta, hogy mint miniszter, nem volt rálátása, milyen építési és használatbavételi engedélyek kerültek kiadásra, és nem foglalkozott a pályaudvar esetével sem.

„Azt is csak akkor tudtam meg, hogy az Infrastruktúra Vasúti benyújtotta a munkálatok bejelentését, amikor a rendőrséghez hívtak információs beszélgetésre, és hogy ez kizárólag az Infrastruktúra Vasúti kérdése volt, hogy miért nyújtották be a munkálatok bejelentését, mivel a minisztérium csak akkor reagál, amikor a bejelentés megtörténik” – írja a vallomás.

Vesić azt is mondta, hogy október 20-án a Szerb Köztársaság Tűzvédelmi Igazgatóságának szakemberei közölték, az épület megfelel az előírásoknak.

A volt miniszter vallomása azt is leleplezi, hogy az újvidéki vasútállomás használatbavételi engedélyének kérelmét november 1-jén kellett volna benyújtani. Elmondása szerint a szerencsétlen baleset után Anita Dimoski megmutatta neki azt az e-mailt, amelyet november 1-jén hajnali 1 órakor küldtek.

Az e-mailt az a cég küldte, amely a vasútállomás műszaki átvételét végezte. Vesić elmondása szerint az e-mailben azt írták, hogy pozitív döntést hoztak, és hogy november 1-jén továbbítani fogják a jelentést azoknak, akik ezt aláírják.

„Ezzel a műszaki átvétellel a megbízónak be kellett volna nyújtania a használatbavételi kérelmet, de azt mondták neki a baleset után, hogy a műszaki átvételt várták, hogy november 1-jén nyújthassák be a kérelmet. És hogy azt kiadták volna, ha nem történt volna baleset, mivel a legfontosabb dokumentum a használatbavételi engedélyhez a műszaki átvétel” – mondta Vesić a vallomásában.

Ezzel kapcsolatban hozzátette, ha az Építési Engedélyek Szakosztálya kiadta volna a használatbavételi engedélyt, „ez a baleset akkor is megtörtént volna, mivel a műszaki átvétel nem tárt fel semmilyen hiányosságot.”

Hozzátette, hogy a Köztársasági Felügyeleti Bizottság és a Cestra cég, amely az építési engedély projektjét ellenőrizte, „semmilyen módon nem hívta fel a tervező figyelmét, hogy a projektnek tartalmaznia kell a konstrukciót is, míg a felügyeleti bizottság feladata, hogy felhívja a tervezési hiányosságokra a figyelmet”.