A belgrádi Művészeti Egyetem hallgatói arra kérik a nemzetközi kulturális, művészeti és akadémiai közösséget, hogy álljanak a szerbiai egyetemisták mellé.

A Youtube-videóval is illusztrált angol nyelvű petícióban felhívják a figyelmet, hogy a szerbiai egyetemi hallgatók már három hónapja tüntetnek, miközben az ellenük irányuló erőszak egyre inkább eszkalálódik: autókkal gázolják el, és baseball ütőkkel verik meg őket.

Emlékeztetnek a tiltakozások kiváltó okára: hogy 2024. november 1-én leomlott a közelmúltban felújított újvidéki vasútállomás épületének előtetője, amely 15 embert ölt meg, kettő pedig súlyosan megsérült. Mint írják, a tragédia, ami megelőzhető lett volna, az ellenőrizetlen korrupció és gondatlanság következménye.

Rámutatnak, hogy azóta országszerte minden nap tizenöt perces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra, de a tiltakozások ezen túlmutatnak és egy szélesebb körű ellenállást jelentenek a rendszerszintű korrupcióval, az intézményi függetlenség eróziójával, valamint az országos lefedettséggel rendelkező, teljes állami ellenőrzés alatt álló médiumokkal szemben.

Mint írják, a belgrádi Drámaművészeti Kar hallgatóit ért támadást követően az egyetemisták blokádokba kezdtek, amelyek országszerte megállították az akadémiai aktivitásokat.

Az egyetemisták világosan megfogalmazták követeléseiket, teljes átláthatóságot követelnek az újvidéki vasútállomás leomlásának körülményeivel kapcsolatosan, valamint a felelősök jogi elszámoltatását. Követelik továbbá a békés tüntetők támadóinak igazságszolgáltatás elé állítását.

„A tárgyalások kezdeményezése helyett a kormányzati tisztségviselők inkább ösztönzik az erőszakot, amikor az államilag ellenőrzött médiumokban külföldi bérencnek bélyegzik meg a hallgatókat.” – írják.

Kiemelik, a tiltakozások eredményeképpen 2025. január 28-án lemondott a szerb miniszterelnök és ezzel feloszlott a kormány. Hangsúlyozzák azonban, hogy ez nem hozott jelentős változást, ugyanis a korrupt tisztségviselők továbbra is bitorolják a hatalmat, az egyetemisták követeléseit nem teljesítették, az ellenük folyó nyomásgyakorlás pedig folytatódik.

„A nemzetközi sajtó nem szentelt a súlyának megfelelő figyelmet ezeknek az eseményeknek. Ezért sürgetjük önöket, hogy terjesszék el ennek a hírét, írják alá a petíciót, és erősítsék fel a szerbiai egyetemisták hangját, akik a demokráciáért, az igazságért és a Szerbiában élő emberekért harcolnak. Írják alá a petíciót és álljanak a szerbiai egyetemisták mellé!” – olvasható a felhívásban.

A petíció ITT írható alá.

Hídblokád Újvidéken (Fotó: Mina Delić)