Legkésőbb 10-12 napon belül meg kell állapítani a kormány lemondását, így február 17-étől vagy 18-ától kezdve indulhat a határidő az új kormány megalakítására vagy az új választások kiírására, erről beszélt Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtökön este a Szerbiai Rádió és Televízióban.

Vučić hozzátette, ez azt jelenti, hogy legkésőbb március 19-ig vagy 20-ig új kormányt kell alakítani, ellenkező esetben május elején választásokra kerül sor.

„Úgy gondolom, hogy érdemes megpróbálni egy jó kormányt létrehozni, mert az Expo rendkívül fontos számunkra” – mondta az elnök.

Ami a Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiumának párbeszédet elutasító döntését illeti, Vučić politikai veteránként ezt az elhatározást várhatónak nevezte.

„Annak ellenére, hogy egy nappal korábban azt mondták, hogy készek a megállapodásra, én szkeptikus voltam. Kíváncsi voltam, hogyan fogják ezt megindokolni. A magyarázat abszurd volt. Nem sértődtem meg személyesen. Én azt az elvet vallom, hogy bárkivel érdemes tárgyalni. Ha nem akarsz beszélni, az azt jelenti, hogy konfliktust akarsz. Őszinte leszek: hiszem, hogy a diákok bátrabbak lesznek egyes professzoraiknál” – mondta Vučić.

Felszólította támogatóit, hogy maradjanak fegyelmezettek.

„A mi dolgunk az, hogy nyugodtak maradjunk, és ne hagyjuk, hogy a türelmetlenség és az idegesség rossz lépésekre késztessen minket. Ezért még egyszer szeretném kihasználni az alkalmat, hogy mindenkit, aki engem és a szerbiai többséget támogat, arra kérjek, hogy maradjon fegyelmezett. Ezek a fiatalok a jövőnk, óvnunk kell őket. Ha incidens történik, az csak valaki másnak kedvez” – mondta Vučić.