Több száz ljubljanai polgár vonult utcára szombaton a szlovén fővárosban, hogy támogatásáról biztosítsák a tiltakozó szerbiai egyetemistákat, valamint hogy nemtetszésüket fejezzék ki, amiért Ljubljana polgármestere, Zoran Janković az egyetemisták helyett Vučićot támogatja.
Az N1 szlovéniai tudósítója szerint a tüntetés elején néma csenddel emlékeztek az újvidéki tragédia áldozataira, majd a polgárok megindultak a városháza felé, hogy átadják követeléseiket Zoran Jankovićnak.
„Azért vagyok itt, hogy támogassam harcukban a szerbiai egyetemistákat. Én is Szerbiában jártam egyetemre, majd Szlovéniába költöztem és itt írtam be a mesterképzést. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy támogassam a hallgatókat és azt üzenjem nekik, hogy ne adják fel” – mondta egy tüntető fiatalember.
Véleménye szerint egy európai város polgármestere nem támogathat nyilvánosan olyan „gyanús alakokat”, mint amilyen Aleksandar Vučić.
„Eljöttünk, hogy kifejezzük nemtetszésünket, mert nem szabadna támogatnia Vučićot azok a gonosztettek miatt, amelyeket Szerbiában elkövettek” – mondta a tüntető.
A tüntetés Szerbia ljubljanai nagykövetségénél kezdődött, ahonnan a résztvevők a Prešern térre, majd a város főterére mentek, ahol felolvasták követeléseiket.
A városháza ajtaja előtt egy, a követeléseiket tartalmazó listát hagytak és Janković polgármesternek egy hét határidőt hagytak, hogy teljesítse azokat, egyébként, mint ígérték, fokozni fogják a nyomásgyakorlást.
A tiltakozók 15 széket tettek a városháza elé az újvidéki tragédia 15 áldozatára emlékeztetve, két székre pedig egy-egy játékbabát is tettek, mivel az áldozatok közül kettő még kislány volt.
Kučan: Ljubljana polgármestere hibázik, hogy az egyetemisták helyett Vučićot támogatja