Már csak négy nap maradt Sretenje (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnepéig, amikor Szerbia az államiság napját ünnepli, és amikorra Aleksandar Vučić szerb elnök nagygyűlést harangozott be, ám annak helyszíne még mindig nem ismert. A nyilvánosságban egy ideje már folyik a találgatás, hogy a rendezvény helyszíne Újvidék lehet, ám Aleksandar Vučić hétfőn este a Pink Televízióban azt mondta, eredetileg a oda tervezték, de végül nem ott tartják majd meg.
Vučić: A VMSZ-szel egyeztetünk a Vajdaság Szerbiában kiáltványról, Újvidéken nem lesz nagygyűlés
A Nova úgy tudja, hogy még maguk a haladók sem tudják a pontos helyszínét és időpontját annak a nagygyűlésnek, amelyen kihirdetik majd a Vajdaság Szerbiában nevű nyilatkozatot. Habár már lázasan készülnek a listák és a kvóták, az uralkodó párt tagjai maguk sem tudják, hogy pontosan hová is mennek majd. A portál értesülései szerint a tartományi székváros mellett két Újvidék közeli szerémségi város is szóba került: Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) és Karlóca.
Miért vonakodik Vučić nyíltan kimondani, hogy Újvidéken tartaná meg az államiság-napi nagygyűlését?
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy Sretenje ünnepén, február 15-én vagy az azt megelőző napon nagygyűlést szerveznek, amelyen kihirdetik a Vajdaság Szerbiában elnevezésű nyilatkozatot.
Az elnök az Instagramon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a szerbiai fiatalokkal visszaélnek, hogy segítségükkel erősítsék Vajdaság autonómiájának kezdeményezését – kezdve attól, hogy Vajdaság köztársaság legyen, azon át, hogy vajdasági nyelven kell beszélni, egészen odáig, hogy a tartományt el is szakítják Szerbiától – emelte ki posztjában az államfő, majd arra a megállapításra jutott:
„Nincs tartalék hazánk, Vajdaság Szerbia. Mindörökké. És nem engedünk azoknak, akik országunkat romba döntenék. Találkozunk Sretenje ünnepén.”
Még azelőtt, hogy az elnök bejelentette volna az említett nagygyűlést, amely egyféle ellentüntetés lenne az egyetemista tiltakozásokkal szemben, amelyeket országszerte tartanak, olyan információk szivárogtak ki, hogy a haladók azt tervezik, hogy azt éppen Újvidéken tartsák meg, ahol az előtető leomlásával minden elkezdődött. Ezt állítólag egy temerini pártgyűlésen mondta Miloš Vučević leköszönő kormányfő, de azt, hogy a haladók február 15-én nagygyűlést terveznek Újvidéken, az egykori radikális, Nemanja Šarović is megosztotta közösségi oldalán.
Ellenben négy nappal a rendezvényt megelőzően még mindig nincs hivatalos helyszín.
A Nova portál betekintést nyert egy üzenetváltásba, amely a nagybecskereki haladó között folyt, és abban arra hívják a párttagságot, hogy „készítsék el azoknak az aktivistáknak a névsorát, akik elmennek majd a nagygyűlésre, ami 99 százalék bizonyossággal Újvidéken lesz”.
Időközben olyan információk is szárnyra kaptak, hogy ez a Szerb Haladó Párt (SNS) és maga Vučić számára is túl nagy falat lenne, figyelembe véve Újvidék lakosainak tragédia utáni hangulatát, ezért vették fontolóra Szávaszentdemetert és Karlócát.
Figyelemelterelés
Az újvidékieknek még nincs semmilyen megbízható információjuk, mondja Nebojša Novaković, a Demokrata Párt alelnöke.
„Szemtanúi vagyunk, hogy Aleksandar Vučić az elmúlt napokban megpróbálta enyhíteni a népszerűségcsökkenést és az óriási bizalomvesztést, különösen a saját hagyományos szavazói körében a türelmetlenség és félelem szításával, olyan kitalált szeparatistákat emlegetve, akik állítólag Vajdaságot el akarják szakítani az országtól. Már rámutattunk, hogy Vajdaságban az egyetlen szeparatisták az ő szimpatizánsai és azok a megzsarolt közalkalmazottak, akik illetlen tartalmú transzparenseket próbáltak meg elhelyezni az újvidéki razzia áldozataira való megemlékezés során. A tizenöt ember halála miatti egyetemistakövetelésekről való figyelemelterelés ezúttal sem fog sikerrel járni” – hangsúlyozta a Novának a politikus és hozzátette:
„Ezeket a követeléseket mi is feltétel nélkül támogatjuk és az igazságosabb társadalomért folytatott politikai harcunk részének tekintjük. A hatalom legmagasabb rangú képviselőit tartjuk felelősnek, akik kapzsiságukban számos bűncselekményt követtek el a polgárok élete ellen. Okkal félnek a népharagtól és az igazságszolgáltatással való szembesüléstől, és ezekben a napokban a hosszú bűnlistájukhoz újabb bűncselekményt kell hozzáadnunk: a nemzeti és vallási gyűlölet szítását és az ország destabilizálását.”
Bukás lenne az újvidéki összejövetel
Cvijetin Milivojević politológus is úgy véli, hogy Aleksandar Vučić nem fog arra vetemedni, hogy nagygyűlését Újvidéken tartsa meg.
„Úgy gondolom, előbb rendezik azt meg valahol Észak-Bácskában vagy például Apatinban, ahol az SNS összejövetelén ott volt a leköszönő kormányfő, Miloš Vučević és Maja Gojković tartományi kormányfő is, akkor, amikor Újvidéken éppen három hidat blokkoltak az egyetemisták, mivel a Szerb Haladó Párt Újvidéken most tízezer embert se tudna összeszedni, ez pedig több mint megalázó lenne Aleksandar Vučić számára. Azt pedig, hogy Nišből, Prokupljéból, Vranjéból, ne adj’Isten Koszovóból buszoztassa a szerbeket, az a fejébe kerülne” – mondta Milivojević és emlékeztetett, hogy amikor Vučić legutóbb Koszovóból utaztatta belgrádi nagygyűlésére az embereket, akkor Albin Kurti északon behatolt, és elfoglalta az intézményeket.
„Ha már Aleksandar Vučićról beszélünk, meggyőződésem, hogy ő nem fog megjelenni azon az összejövetelen, és hogy a szószékről nem fogja megosztani a polgárokat azokra a tisztességesekre, akik hozzá hűségesek és a tisztességtelenekre, akik ezek a fiatalok, akiket ő külföldi bérenceknek és usztasáknak nevezett. Mivel az alkotmány szerint ő minden polgár elnöke, és ha megjelenne egy ilyen nagygyűlésen, akkor az alkotmánybíróságnak már valóban reagálnia kellene” – szögezte le Milivojević.
„Vučić soha sem viselkedett úgy, mintha minden polgár köztársasági elnöke lenne”
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szeparatizmusról szóló mese, amelynek célja a blokádokról, a tiltakozásokról és az egyetemisták követeléseiről való figyelemelterelés, hogyan kezdődött.
Ezt az összeesküvést a hatalom képviselői kezdték terjeszteni, majd a rezsimhű médiumok is visszhangozták. Majd a Péterváradi hídon megtartott tiltakozás során Újvidéken egy „Vajdaság Köztársaság” feliratú transzparenst feszítettek ki, amit a Beta hírügynökség tudósítója szerint a Szerb Haladó Párt aktivistái tettek, a kommunális rendőrség éber figyelme mellett.
Aleksandar Vučić (Beta)