Az Óbecsei Gimnázium kollektívájának nevében tettek közzé közleményt a tanintézmény Facebook oldalán szerdán, amelyben azt írják, feltétel nélküli támogatásukról biztosítják Miodrag Basarić igazgatót.

„Mi, az Óbecsei Gimnázium dolgozói ezúton is feltétel nélküli támogatásunkat fejezzük ki a legitim és legális úton megválasztott igazgatónk, mr. Miodrag Basarić iránt, az iskola vezetését illetően, ebben, a mindannyiunk számára kihívásokkal teli időszakban. Elítélünk minden nyomásgyakorlást, ami az igazgató ellen irányul és mellette állunk valamint diákjaink és azok szülei mellett, és azon igyekszünk, hogy megóvjuk az egységet és a békét a diákok, illetve alkalmazottak között. Közös erőfeszítéssel és minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a kialakult helyzetre és hogy biztosítsuk a tanítási folyamat folytatását. Idén ünnepeljünk a Gimnázium fennállásának századik évfordulóját, és arra kérjük a szülőket, diákokat, dolgozóinkat és minden polgárt, hogy támogassanak bennünket iskolánk megóvásában” – áll a közleményben, amelynek a Bečejski mozaik szerint az az előzménye, hogy Basarić le akart mondani igazgatói tisztségéről.

A portál megkeresésére az igazgató azt mondta, a közleményt a kollektíva kezdeményezte, nem ő tette közzé és hozzátette, az iskola alkalmazottai vélhetően szükségét érezték annak, hogy a jelenlegi helyzetben ezt tegyék.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e a hír, hogy le akart mondani, azt felelte, hogy ezekben a napokban számos dologról gondolkodik, de nem szeretne erről nyilatkozni.

Az Óbecsei Gimnáziumban szerdán a tantestületi ülésen egyébként mintegy tizenhárom tanár közölte, hogy csütörtökön és pénteken, február 13-án és 14-én, a szakszervezetek és az iskolák fórumának felhívásaival összhangban teljes munkabeszüntetéssel fognak tiltakozni.

Az iskolát blokád alatt tartó gimnazisták két, a Gimnáziumban eltöltött éjszakát követően szerdán reggel közölték, hogy továbbra is blokkolni fogják a tanítást, és csalódottak az iskolaszék döntésével, amely figyelmen kívül hagyta a diákplénum döntését, amely a tanítás teljes leállítása mellett tette le voksát.

Az iskolaszék kedden olyan döntést hozott, hogy mától, február 12-től folytatódik a tanítás, rövidített, 30 perces órákkal, a blokádban lévő tanulóknak pedig helyet biztosítanak az iskolában.