A szerb képviselőház 2024. december 25. és 27. közötti ülésein elfogadott 54 törvény alkotmányosságának a kivizsgálását kéri az Alkotmánybíróságtól a Kutatási, Átláthatósági és Felelősségi Központ (Crta), amely szerint ezeknek a törvényeknek a megszavazásakor megsértették az Alkotmányt és a képviselőházról szóló törvényt is.
„Az eljárási rend megszegése sajnos nem szokatlan a mi parlamentünkben, de ez az ülés olyan szélsőséges volt, hogy azt az alkotmány- és törvénysértés fesztiváljának is lehetne nevezni. A képviselőház a jogok és szabályok súlyos megsértésével ezen az ülésen történelmi mélypontjára süllyedt”– írja a Crta, amely szerint Ana Brnabić házelnök botrányos felelőtlenségével nem adott lehetőséget a parlamenti vitára.
A Crta többek között a 2025-ös költségvetés megszavazását, a büntetőtörvény módosítását, továbbá pénzügyeket, környezetvédelmet, közigazgatást stb. érintő törvények meghozatalának a törvényességét vitatja, mivel szerinte a parlamenti vita a törvényhozás lényeges, elengedhetetlen eleme.
„Szerbia Alkotmánybírósága köteles megvédeni a képviselőházat, mint a legfontosabb demokratikus intézményt, amelynek révén a polgárok gyakorolni tudják szuverenitásukat” – írja a Crta.
Fotó: (Beta/Amir Hamzagic)