A Demokrata Párt a válság kirobbanásának első napjától kezdve bekapcsolódott a politikai válság megoldásába, de hangsúlyozni kell, hogy most nem az ellenzéki pártok közti konszenzus kérdése a fontos, hanem a társadalmi konszenzus: az, hogy mindenki egy normális társadalomban szeretne élni. Az egyetlen követelés, amivel most a politikai pártok előállhatnak az az, hogy szorgalmazzák az egyetemistakövetelések teljesítését, jelentette ki a Demokrata Párt (DS) elnöke, Srđan Milivojević.

Mint mondta, az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása óta pártja számos tevékenységet folytat és napi kapcsolatban van az emberekkel.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy a rezsim az egyetemisták és a polgárok elleni erőszakhoz folyamodott, egy forródrótot létesítettünk, és jogsegélyszolgálatot indítottunk, hogy senki se maradjon egyedül, aki ez az őrület ellen harcol. A 061 328 0981 számon jelentkezhet bárki, akit a maffia terrorizál, és biztos lehet benne, hogy nem marad egyedül. A DS meglátogatta az egyetemi hallgatókat is, amikor őrizetben voltak és lecseréltük a melléjük hivatalból kirendelt ügyvédeket. A Demokrata Párt szerdán levelet írt az Európai Unióhoz, amelyben azt kérjük, hogy az egyetemisták követeléseit az Európai Unió hivatalosan is intézze Aleksandar Vučićhoz” – mondta Milivojević.

Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a hatalommal való párbeszéd, azt mondta, nem lehet asztalhoz ülni azokkal, akik baseball ütőket tartogatnak a pártirodákban, és akik összeverik az egyetemisták fejét.

„Ők az előtetőt a véres motorháztetőre cserélték fel. Nem ülünk egy asztalhoz ilyen emberekkel. Az egyetemisták plénumainak nagyobb a hitelessége, mint a szerb parlamentnek, vagy az államfőnek. Az utcán tiltakozó emberek meg vannak róla győződve, hogy ők jobban védelmezik Szerbia érdekeit. Mi minden témát felfüggesztettünk mindaddig, amíg az egyetemisták követeléseit nem teljesítik. Fontos, hogy az egyetemista tiltakozások eredményt hoztak, a kormány megbukott, és nem az újvidéki tragédia miatt, hanem azok a verőlegények miatt, akik a Szerb Haladó Párt újvidéki irodájából jöttek ki, baseball ütőkel. Az egyetemisták győzni fognak, megmutatták, hogy fel tudunk szabadulni ez a vezetői személyi kultusz alól. Visszakerültünk a jólnevelt emberek világába, és az egyetemistáknak senki sem róhat fel semmit” – mondta Milivojević.

A Demokrata Párt elnöke azt is aláhúzta, hogy pártja nem ellenzi a fejlődést eredményező szerbiai projekteket, de ellenzi az ilyen projektumok segítségével történő lopásokat.