Jelenleg is folyamatban van az a rendőrségi akció, melynek során a munkaügyi, foglalkoztatási, szociális és veteránügyi minisztérium dolgozóit veszik őrizetbe.
A letartóztatási akció a barajevói Ivanović idősotthonban történt, nyolc emberéletet követelő tragédiával összefüggésben zajlik.
A Tanjug értesülései szerint a belgrádi felsőügyészség utasítására azokat a felügyelőket tartóztatják le, akik felhatalmazásukkal visszaélve lehetővé tették az említett idősotthon működését és munkaengedélye meghosszabbítását, annak ellenére, hogy az intézmény nem felelt meg az előírt követelményeknek.
Az Ivanović idősotthonban nyolc, 47 és 92 év közötti személy halt meg január 20-án, amikor tűz ütött ki, amit az egyik áldozat okozhatott cigarettájával, vagy az öngyújtójával.
Szándékosan okozhatták a tüzet az idősotthonban, nyolcra nőtt az áldozatok száma
A BIRN korábban már arról cikkezett, hogy a védencek zöme pszichiátriai betegségekben szenvedett, a tűz idején nem volt az épületben ügyeletes egészségügyi nővér, helyette a tulajdonos fia volt bent, akinek nincs képesítése, hogy ilyen munkát végezzen, és már korábban is elítélték hasonló otthonokban törvénytelenül folytatott tevékenységért.
A történtek miatt még korábban letartóztatták az idősotthon igazgatónőjét, annak férjét, aki nyugalmazott rendőrtiszt, valamint a fiukat, akik gyakorlatilag az intézményt vezették.
Letartóztattak három gyanúsítottat a barajevói tragédia miatt