Olvastam a Szabad Magyar Szóban a Vicsek: A politikai vitáknak nem az utcákon, hanem a parlamentben van a helyük címmel megjelentetett írást. Ebben idézik Vicsek Annamária az Európa Parlamentben megejtett felszólalásának néhány részletét. Nem véletlen, hogy a szerkesztő ebből ragadta ki azt a mondatot címnek, amelyik nálunk már többször is elhangzott. Például „kispásztor” egy az egyben mondta ugyanezt, őt pedig az államelnök akár plágiummal is megvádolhatná, mert ennek a szerb megfelelője az ő „agyából pattant ki”. Nem tudom, Brüsszelből látszódik-e Újvidék és Belgrád, mert ha igen, akkor azt is kellene tudnia, az egyetemisták mit válaszoltak: NEM ILLETÉKES!
Si tacuisses, philosophus mansisses! Azaz: Ha (el)hallgattál volna, – szó szerint – filozófus maradtál volna! – értelme szerint – okosabb (bölcsebb) maradtál volna!
Leellenőriztem, hogy pontosan milyen végzettséggel rendelkezik a képviselő asszony és rájöttem, az általa látogatott anyaországi és itthoni egyetemeken nagy valószínűséggel nem oktattak politikaelméletet, ha pedig valamelyik professzor az általa előadott szociológiába e témakörből is becsempészett valamennyi ismeretet, a hallgatók mindezt – valószínűen – nem vették komolyan, mivel azokból biztosan nem született vizsgatétel (vagy kérdés).
Így talán ez volt az egyik oka, hogy még az idézett részben is hogyan találhatunk ennyi „sületlenséget”. A másik ok, hogy egyedül a „kispásztor” által uralt párttal, na meg a haladókkal egyeztet(het)ett, mert az emlegetett ülésen felszólalt a szerbiai hatalmi koalíció egy harmadik tagjának, a Szerb Szocialista Pártnak a képviselője is, aki homlokegyesesen mást állított, mint a képviselő asszony, ezt: Az egyetemisták követelései jogosak!
Nem zárom még azt sem ki, hogy a szocialisták rájöttek, immár vállalhatatlan a közös munka a haladókkal, hiszen bizonyítottnak látták, az állam egyetlenegy funkciója sem működőképes.
Nem tudom, hogy a képviselő asszony hallott-e már a polgári engedetlenség fogalmáról? Ha nem, kérem keresse meg – mondjuk, az interneten –, mert igencsak sok forrás foglalkozik ezzel, de én most csak azt sorolom fel, mikor nyúlhatnak ehhez, mint eszközhöz az olyan állam polgárai, ahol problémák jelentkeznek a demokrácia megvalósítása terén a következő okok miatt:
a) megkérdőjelezhetőek a legfontosabb tisztségek bármelyikére (legyenek azok képviseleti, végrehajtói vagy protokolláris szintűek) megválasztott vagy kinevezett személyek szakmai vagy erkölcsi okokból,
b) amikor bármely szinten a választások demokratikus volta kétségbe vonható, mert a hatalomtartók különféle eszközökkel manipulálják a népakaratot (azaz választási csalásokat követnek el),
c) amikor a választásokon tisztséghez jutóak közül bárki túllépi a tisztségével járó felhatalmazásait,
d) amikor egy személy vagy azok csoportja (legyen az állam- vagy kormányelnök, párt vagy kormány) hatalma alá kényszeríti a túlhatalom korlátozása céljából létrehozott intézményeket (ügyészségeket, bíróságokat, rendfenntartó vagy védelmi erőszak-szervezeteket stb.) és így visszaél hatalmával.
Ha én jól érzékelem, ma Szerbiában az itt felsorolt négy feltétel teljességében adott, azaz arról beszélni, hogy ilyen körülmények között az elégedetlenkedők párbeszéddel oldják meg a társadalmi feszültséget előidéző problémákat, ugyanaz, mint arra kérni a megkárosítottakat, hogy egyezzenek ki a tolvajjal.
BALLA Lajos
