A 15. helyen álló Tekstilac hatalmas meglepetésre 2:1-re nyert a TSC Arénában a Topolyai Sport Club ellen a Szerb Szuperliga 23. fordulójában.

Az első félidő végén igencsak foghatta a fejét az a szerkesztő, akinek ki kellett válogatnia az első negyvenöt perc legizgalmasabb jeleneteit, ugyanis ilyenből alig volt, így ez az összefoglaló igencsak rövidre sikerült, s néhány félhelyzetet tartalmazott, ugyanis a kapusoknak alig akadt dolguk az első játékrész során.

A folytatásban a vendégek az 56. percben Ahčin révén megszerezték a vezetést, amit Stojanović a 74. percben megduplázott. A hazaiak a hajrában, a 84. percben szépítettek Dragoljub Savić góljával, de többre már nem futotta erejükből, így a hódsági csapat három ponttal távozott Topolyáról.

A TSC négy nap múlva a lengyel bajnok Jagiellonia Białystok vendégeként lép pályára a Konferencialiga rájátszásának visszavágóján: mint ismeretes a TSC az első mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedett, így bravúrra lesz szüksége, hogy bejusson az európai kupasorozat nyolcaddöntőjébe.

Jelenet a Topolyai Sport Club és a hódsági Tekstilac szuperligás mérkőzéséről 2025. február 16-án a topolyai TSC Arénában (Fotó: FK TSC)