„A szeparatizmus azt jelenti, hogyha valaki azt szorgalmazza, hogy Vajdaság szakadjon ki Szerbia állami kereteiből, de ilyet Vajdaságban egyetlen releváns politikai szervezet programja sem tartalmaz, és a politikai tevékenységeikben sem fedezhető fel ilyesmi” – jelentette ki Aleksandar Popov, a Regionalizmus Központ igazgatója.
Popov, aki Szerbia decentralizációjának és regionalizációjának kérdésével foglalkozik, hozzátette, kijelentheti, hogy nincs tudomása olyasmiről hogy Vajdaságban létezne bármilyen szeparatista mozgalom.
„Szerbia decentralizációjának kérdése, és ezen belül Vajdaság autonómiája egy legitim demokratikus kérdés, nem pedig valamiféle eretnekség, mint ahogyan azt a jelenlegi hatalom próbálja bemutatni és kiegyenlíteni azt a szeparatizmussal” – mutatott rá Popov.
„Szerbia többi részének a decentralizációját a legutóbbi választások után a niši orvos, Dragan Milić hozta szóba, aki a Szerbia decentralizációjáért civil szervezetnek és mozgalomnak az alapítója” – emlékeztetett és hozzátette, ez nemcsak vajdasági kérdés.
„Egyáltalán hogyan volna lehetséges a területi decentralizáció kérdésével foglalkozni most, amikor a hatalom állami szinten sem rendelkezik az alapvető decentralizációval, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétválasztásával? Hiszen most a három az egyben helyzet áll fenn, amikor minden hatalom egy ember kezében összpontosul” – világított rá Aleksandar Popov.
„Ezt a kérdést akkor fogjuk tudni megfelelő módon megoldani, ha majd demokratikus légkör uralkodik az országban, amire remélem, hamarosan sor kerül, amit a jelenlegi hatalom távozik a politika színpadáról” – zárta gondolatait Popov.
Fotó: 021.rs