Szakkörök, gyermekfoglalkozások, bemutatók, főzőversenyek, fesztiválok kapcsolódnak a nevéhez, melyeken jól látszik, hogy örömmel és szeretettel szervezte. A közösségépítés mozgatja, a kultúra és a hagyományok ápolása és átadása élteti, mindemellett pedig az anyanyelv megőrzése motiválja. Sós Nórával, a horgosi Művelődési Ház művelődésszervezőjével beszélgettünk.
Azok kedvéért, akik nem ismernek, kérlek, mutatkozz be.
– Horgoson születtem, itt is nőttem fel, itt jártam óvodába és általános iskolába, középiskolai tanulmányaimat Magyarkanizsán folytattam kertészeti szakirányon, majd a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon szereztem diplomát okleveles óvodapedagógus szakon. Ezt követően mesterdiplomát is szereztem ugyanezen a szakon. Egy ösztöndíjprogram keretében kilenc hónapig a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál dolgoztam nevelőként, 2020 novembere óta pedig a horgosi Művelődési Ház művelődésszervezője vagyok. Azóta a közösségnek és a munkámnak élek. És bár az élet úgy hozta, hogy sem a szakmámat, sem pedig a hivatásomat nem tudtam külön-külön gyakorolni, most művelődésszervezőként van lehetőségem mindkettőt megélni, hiszen a kreativitás elengedhetetlen ebben a munkakörben, és a gyermekfoglalkozások alkalmával magam is szerepet vállalok.
Ha azt mondjuk, hogy közösség, neked mi jut először eszedbe?
– Elsőként a gyerekkorom jut róla eszembe, amikor az utcabéliekkel összeverődve naphosszat játszottunk odakinn. Másodjára a középiskolás és egyetemista éveim, ugyanis mind a két intézménynek aktív tagja voltam. A középiskolában különböző események, rendezvények, nyílt napok szervezőjeként, az egyetemen pedig a Hallgatói Önkormányzat alelnökeként vettem ki a részem az egészből. Harmadjára pedig a mindennapjaim, amelyekben egy nagy közösség része és – talán nem hangzik szerénytelenül, ha azt mondom – mozgatórugója is lehetek.
Milyen jelentősége van a település életében a Művelődési Háznak?
– Azt gondolom, hogy a horgosi Művelődési Háznak, amely a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményhez tartozik, az itt élők körében régóta nagy jelentősége van. Mindig is az események központja volt, kivéve, amikor felújítás alatt állt. Sajnos ez az időszak jó tíz évet vett igénybe, ez alatt az idő alatt a különböző szervezetek, egyesületek, csoportok kisebb, helyi termekben tartották fent magukat, ám amikor a felújítás befejeződött, a Művelődési Ház egy igazi közösségi térré alakult, és azt gondolom, hogy mindenki otthont lelt benne a maga módján.
Talán mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a József Attila Könyvtár fiókkönyvtára, az Alapfokú Zeneiskola, a különböző egyesületek, szervezetek és csoportok mind-mind tevékenyen működnek azóta. Szép, tiszta, nyugodt, felszerelt körülmények között végzik a munkájukat, amelyet egyre szélesebb körben ismernek meg és ismernek el a településen is. Azt hiszem, a házra, mint intézményre volt szükség ahhoz, hogy a horgosiak kimozduljanak, és aktív résztvevőjévé váljanak a településen zajló kulturális életnek.
Az én célom tulajdonképpen öt évvel ezelőtt, amikor a ház művelődésszervezője lettem, pontosan ez volt, hogy kicsik és nagyok egyaránt otthonra leljenek ebben a közösségben.
A közösségi felületen való jelenlét mennyiben segíti a munkátokat?
– Nagyban, hiszen a közösségi felületeket ma már mindenki használja, mi pedig igyekszünk ezt jó értelemben véve kihasználni. Ami azt jelenti, hogy egy-egy eseményt nemcsak plakátokon hirdetünk meg vagy hagyjuk, hogy a híre szájról-szájra terjedjen a faluban, hanem a Művelődési Ház Facebook-oldalán is. A rendezvények után pedig igyekszünk képes beszámolót közzétenni, egyfajta kedvcsinálóként a következő eseményhez.
Fontosnak tartom, hogy elmondjam, hogy sem a szakkörök, amelyekből jelenleg 9 működik, sem a gyermekfoglalkozások, sem a különböző előadások, bemutatók nem jöhetnének létre azok nélkül, akik anyagilag és/vagy technikailag segítik a munkánkat. És természetesen mit sem érnének ezek a rendezvények, ha nem lenne rájuk igény, ha a közösség nem volna olyan jó közönség, mint amilyen.
Szemmel látható a fejlődés, hogy nő az érdeklődés, hogy egyre többen szeretnének hozzánk tartozni, segíteni akár önkéntesként egy-egy eseménynél, és ennek bizonyára köze van a közösségi felületünknek is.
A romák felzárkóztatását miként igyekszik segíteni a Művelődési Ház?
– Azt gondolom, hogy a programok minden egyes esetben úgy vannak megszervezve, hogy azokon a magyar nemzetiségűeken túl a szerb és roma nemzetiségűek is részt tudjanak venni – és részt is vesznek, aminek nagyon örülünk. Továbbá úgy az óvodával, mint az iskolával remek kapcsolatot ápolunk, a gyerekek rendszerint részt vesznek az eseményeinken, foglalkozásainkon, ezzel pedig a roma fiatalok előtt is kitárul a kör. Nagyban hozzájárul a kultúra és hagyományok ápolásához a Bárka tanoda is, ahol komoly felzárkóztatási munka folyik.
Zárásképpen szeretném, ha mesélnél egy kicsit az Ízlés szerint – amennyit felvesz című könyvről is, ami tavaly jelent meg, és te vagy az egyik szerzője.
– Az Ízlés szerint – amennyit felvesz című könyvet Horvát Hilda és jómagam állítottuk össze, megjelenése egybeesett a 2024-es Szüreti napokkal, ahol rendszerint mindig van egy adott tematikára épülő kiállítás is. Tavaly ez a kiállítás a konyhára épült, úgyhogy a könyv megjelenése csak még színesebbé tette a rendezvényt és a tárlatot is.
A könyv a homokháti térség legközkedveltebb receptjeit foglalja magába az előételtől kezdve a főételen át egészen a desszertig. A kutatómunka nagyjából egy évet ölelt fel, a legtöbb esetben személyesen látogattunk el azokhoz, akik a recepteket biztosították a számunkra. Volt, hogy végignéztük, ahogy elkészítik az adott ételt, volt, hogy mi magunk készítettük el a finomságokat egy-egy esemény keretében a Művelődési Házban a recept alapján. A könyv különlegessége azon túl, hogy több mint 100 receptet tartalmaz, nem más, mint hogy a mögöttük megbúvó embereket is megismerteti az olvasóval, illetve a környékbeli termelőket is bemutatja.
Amíg zajlott a kutatómunka, a Művelődési Házban programokat társítottunk egy-egy begyűjtött recephez. Ezek a programok a Süssünk, süssünk címet viselték, és mindig egy konkrét recept elkészítésére koncentráltak. Hol profiktól, hol hosszú idő óta háztartást vezetőktől leshették el az amatőrök vagy épp a kevesebb gyakorlattal rendelkezők azokat a trükköket, technikákat, amitől az elkészítendő étel emlékezetes marad.
Szerencsére a könyv nagy sikert aratott, alig pár darab maradt belőle, a többi mind elkelt. Így aztán úgy döntöttünk, hogy lesz folytatása. A második könyv egy másfajta tematikára épül majd, de a homokhátságot kívánja továbbra is bemutatni. A napokban közzétesszük majd a felhívást, így azoktól, akik úgy érzik, lenne egy receptjük, amit szívesen megosztanának másokkal, mert valamitől nagyon különleges, azt kérem: bátran jelentkezzenek!
