Az óbecsei Gyermekbarátok Egyesülete különféle foglalkozásokkal, oktatással, táborokkal és személyre szabott figyelemmel igyekszik esélyt adni a boldogulásra azoknak a gyerekeknek, akiknek csak a családjukra támaszkodva erre kevés esélyük lenne. Az egyesület munkájáról Šormaz Izabellát, a Gyermekbarátok Egyesületének elnökét kérdeztük.
Mikor és milyen céllal alakult meg a Gyermekbarátok Egyesülete Óbecsén?
– A Gyermekbarátok Egyesülete 2001-ben alakult meg Óbecsén tanügyi és szociális munkások kezdeményezésére azzal a céllal, hogy fejlesszük a hátrányos helyzetű gyerekek fizikai, intellektuális, szociális és emocionális képességeit. Az 1990-es évek végén hasonló helyzet uralkodott a tanügyben, mint most, akkor is azt éreztük, hogy sokkal többet kellene tenni a gyerekekért, és mi tudnánk is, ezért hoztunk létre az egyesületet. Az első évben 38 olyan gyereket találtunk, akik a tankötelezettség ellenére nem jártak iskolába, mert akkor még nem volt óvodakötelezettség. Ma már tudjuk, milyen fontos a gyerekek fejlesztésében az első öt év, és ha ők ebben az időszakban ingerszegény környezetben élnek, nagyon nehézzé válik a további fejlesztésük. Mi ezeket a gyerekeket felkaroltuk, nyáron három hónap alatt egy rövidített beiskolázási programot szerveztünk nekik, és ők ennek köszönhetően elindulhattak az iskolába. Közülük sokan ma már külföldön dolgoznak. Egy testvérpárra különösen büszke vagyok: az egyikük munka mellett most fejezte be az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karát, a másik pedig saját farmot üzemeltet.
A hátrányos helyzetű gyerekek között mennyi a roma származású?
– A többségük az, de az utóbbi időben ezt az életmódot már szinte nem is lehet nemzethez kötni, mert egyrész sok a vegyes házasság, másrészt sok roma nem vallja magát annak, mert fél a diszkriminációtól.
Hogyan foglalkoznak a védenceikkel?
– Működik az ún. szociális-pedagógiai támogató projektünk, ami egy teljes körű, azaz a gyereket és a család többi tagját is támogató program: a gyerekek eljárnak hozzánk az egyesületbe, mi segítünk nekik a házi feladat kidolgozásában, okos játékokkal fejlesztjük az intellektuális kompetenciáikat, és tanítjuk őket az életre, mert azt tapasztaltuk, hogy ezekben a családokban sokszor nem tudják kezelni a pénzt, nem tudnak megküzdeni a mindennapokkal, olykor még főzni sem. Nagyon fontos megértetni ezekkel a gyerekekkel azt, hogy miért is fontos az iskola, a tanulás.
A szülőket meg lehet-e győzni erről?
– Nagyon nehéz kitörni ebből a bűvös körből. Mi a szülőket arra bátorítjuk, hogy vállaljanak munkát a szociális segély helyett, de ebben eléggé visszahúzzák egymást, a közösség nem akarja elengedni ebből a körből azt, aki kitörne – ilyenkor fontos nagyon a mi támogatásunk, amit a gyerekeken keresztül tudunk a legjobban megvalósítani. A gyerekeket beiskoláztatjuk, segítünk nekik, és gyakran az anyukák vagy a gyereket nevelő rokonok is odaülnek, és nézik, hogyan tanítjuk őket. Ez azonban nem elég, kell külön is foglalkoznunk a szülőkkel, illetve nevelőkkel, ezért van egy tervünk a számukra, feltéve, hogy sikerül a pályázatunk, amit egy magyarországi társszervezettel közösen dolgoztunk ki a hiányos képességek és készségek fejlesztésére.
A többségi társadalom az elmúlt időszakban elfogadóbb lett-e a romákkal?
– Erre is vannak pozitív példáink a közelmúltból: a csapatunkból az egyik családban az apuka és az anyuka is kapott munkát, és egy másik családban is mintegy 10 év után állást kapott az anyuka. Egyre több az ilyen jó hír.
Kik segítik a munkájukat az egyesületben?
– A gyermekbarátok között tanítók, gyógypedagógusok, szociális munkások és aktivisták vannak, ők vesznek részt az aktivitásainkban.
Visszajárnak-e segíteni egykori védencek?
– Erre is van példa, de sokan elmentek az országból, sajnos a tehetségesek közül szinte senki nem maradt Szerbiában.
PECZE Karolina
Šormaz Izabella a nemzetközi gyermeknap alkalmából szervezett panelbeszélgetésen (középen)
