Az államiság napját ünnepeltük nemrégiben itt, Szerbiában, több helyen is – és mindenki azt gondolta, az övé volt az igazi, a szép, a jó, a méltóságteljes, az emlékezetes, a történelemkönyvekbe való. Mert, ugye, volt ünneplés, megemlékezés Kragujevacon kettő is, meg hát Sremska Mitrovicán. Az egyiken, Šumadijában beszéltek a politikusok, és díszsortüzet adtak a katonák, a másikon ugyanabban a városban vidáman ünnepeltek. A harmadikon, Szerémségben az ország egységét védték. Legalábbis ezt mondták. Mert, ugye, Vajdaság el akar szakadni Szerbiától. Hogy ezt a sületlenséget honnan vette az állam elnöke, a fene sem tudja. A többiek tőle vették át, de hát ez így szokás az autokrata rendszerekben, de arra jó, hogy ismét országmentő szerepben szónokoljon, szónokoljanak a nagyrészt Boszniából szállított közönségnek, mert a Sremska Mitrovicából tudósítók jobbára boszniai rendszámú buszokkal találkoztak. Persze, érkeztek Szerbiából is. Nagy dolog a pártfegyelem! Veszélyes vele visszaélni. Munka, egészség…
Soha nem szerettem az utcai igazságosztást. Nem a bátorság hiányzott. Verekedni, ha kellett, nem volt gond, de kerültem.
Most az utcára viszik az igazat. Nem most, már vagy 45 éve. Uraim és hölgyeim, akarjuk-e ezt? Nem. Ugye nem? Nem akarunk verekedni, nem akarunk az ököl erejével győzni, mert nekünk érveink vannak, meg törvényeink, amelyekre fütyülnek az illetékesek. Ezek alkalmazását kérik a tiltakozó diákok. Sorolom az egyetemistáink érveit.
Be nem váltott ígéretek
Első: Azt szeretnék elérni, hogy megkapják az újvidéki állomás előteteje lezuhanásának a dokumentációját. A teljeset. Nem a negyedik, ötödik változatot, csak a teljeset, amiből kiderülne, ki kinek nyomta a pénzt. Már odaadtuk – mondják ők. Értem: én sem adnám a helyükben. Bizony.
Második: Építési naplók. Hol vannak? Mert „az építési munkaterület átadása előtt az építtető köteles az e-építési naplót a rendelkezései szerint, majd ezt követően az első elektronikus építési főnaplót – a vállalkozó kivitelező adatainak megadása mellett – készenlétbe helyezni”. Hm… ugye furcsa? Bizony.
Harmadik: Az elektronikus aláírás hiánya. Az elektronikus aláírás olyan kriptográfiai eljárás, amely joghatás kiváltására alkalmas, akár a kézzel írott aláírással vagy a közjegyző előtt tett aláírással egyenértékű, bizonyító erejű aláírás. De nincs. Bizony.
Negyedik: Kik a vállalkozók? Meg kik az alvállalkozók? Tudnék ide írni, sokat! De minek? Bizony.
Ötödik: Több pénzt a felsőoktatásra! Nem a tanárok fizetésére, bár az is benne van, hanem a tudomány pénzelésére, mert ahhoz, hogy tudósaink legyenek, pénz is kell. Ez a mi gyerekeink követelése. Bizony. Nagy és igazságos követelés. Mind.
Csúsztatások
Ez az, amire nincs válasz, csak csúsztatás a bulvársajtóban meg máshol is. Azok, akik tudják a választ, nem fogják kimondani, mert azzal a politikai halálos ítéletüket vonnák magukra, vagy többéves börtönbüntetést. Mindenki érdeme szerint. Azok viszont, akik nem tudják, találgatnak meg fenyegetőznek, de ez körülbelül annyit ér, mint a pusztába kiáltott szó.
Érdekes ennek a szállóigének a története. Eredete bibliai, János evangéliumában található. A zsidók papokat és levitákat küldtek, hogy megkérdezzék Keresztelő Jánost, hogy kicsoda ő. Erre János azt válaszolta: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában.”
Mára már hétköznapibb jelentést kapott. A pusztába kiáltott szó szállóigét akkor használjuk, ha valamely beszédnek nincs foganatja, és azt a képet társítjuk hozzá, hogy valaki egyedül áll a pusztaságban, és fennhangon szónokol. Erre hasonlít azoknak a szava – a politikusokról beszélek –, akik megpróbálják elhárítani maguktól ezt az egyre mélyülő társadalmi válságot, amelynek sehol sem sejlik a megoldása. A baj az, hogy maguk az egyetemisták sem tudják, hogyan lehet ebből kilábalni. A 15 perces csendek már nem olyan erővel bírnak, mint a kezdeteken. Jó, itt volt egy könnyekbe fúló újvidéki megatüntetés, itt van mögöttünk Kragujevac, mert ott hozták meg a Szerb Hercegség első alkotmányát (1835) a karácsony utáni 40. napon. Nálunk Gyertyaszentelő Boldogasszony lenne, a keleti egyházban a találkozás ünnepe ez (sretenje), mert ekkor találkozott először Jézus az emberekkel, akikért megtestesült. Egyébként az első szerb felkelés évfordulója is (1804). És meg van hirdetve Niš.
Bölcsesség vagy gyávaság?
Az államfőnek nem volt mersze, vagy ha jóindulatúak akarunk lenni, volt annyi esze, hogy ő ne Kragujevacra hívja össze az általa tartott nagygyűlést. Nem oda irányította a buszokat. Arra viszont már nem volt bátorsága, hogy gyalogoltassa Sremska Mitrovicára az embereket. Hmmm… Bajos lesz jó szót találni, mert ha azt írom: híveit, tévedek (részben), és ha azt írom, hogy a kényszerített embereket, tévedek, szintén részben. Ha azt állítom, a tapsoló meg az éljenző tömeget, szintén tévedek – biztos volt olyan, aki nem tapsolt, nem is éljenzett. Láttam, hallottam. Ha viszont azt írom, egy pillanatig sem hittem, hogy ezt a gyűlést Újvidéken tartja, nem tévedek: végtelen szemtelenség lett volna abba a városba szállítani az embereket, ahol 15 áldozatot követelt az, hogy szakszerűtlenül újították fel az állomás előtetejét, és használatbavételi engedély nélkül nyitotta meg a szerb államfő a magyar miniszterelnökkel karöltve, majd másodszor a tartományi kormány elnök asszonya az akkor még tisztségében levő építészeti miniszterrel. Az előbbi volt radikális (sokáig, nagyon sokáig), az utóbbi a sárga csőcselékhez tartozott. Az ország elnökének a szavait idéztem, amikor csőcseléknek mondta a demokratákat. Tehát nem abba a városba érkeztek a buszok, ahol először a huligánokkal szétverették a városházát, ahol szintén huligánok eltörték egy fiatal lány állkapcsát (most már „csak” dislocatióról, elmozdulásról beszélnek, ami szintén szörnyű, különösen, ha baseballütővel tették). Szóval Újvidék már nagyon durva provokáció lett volna.
Vajdasági nyilatkozat
Sremska Mitrovicában elfogadták a Vajdasági nyilatkozatot is. Közfelkiáltással. Vékony kis kiabálás volt. Az államfő beszédében ismét arra szólította fel a diákokat, térjenek vissza a padokba. Ami fontosabb volt, bejelentette az új kormányt, melynek a fele eddig ismeretlen ember lesz. Kivárjuk. Átmeneti kormány csak a holttestén keresztül – ismételte meg. Kivárjuk. És amiről hosszan beszélt: olyan tankönyvet ír, melyet több tízmilliós példányszámban adnak majd el világszerre, és a könyv arról fog szólni, hogyan győzte le a színes forradalmat. Kivárjuk. Vid napjára ígérte, ami június vége. A volt szláv pogány isten, Svetovid ünnepe ez, aki a bőség és a háború istene volt. Ugyanerre a dátumra tervezi a határokon átívelő szerb mozgalom megalakítását is.
Persze, emellett tárgyalni is kellene. Mondjuk a megoldáshoz vezető átmeneti kormányról. Közvetítővel, természetesen. Hogy kiknek, majd elválik.
ÖREG Dezső
Fotó: Mina Delić
