Bár az elmúlt napokban javult Ferenc pápa állapota, péntek délután hirtelen légzési krízis lépett fel nála. A hörgőgörcs hányással járt, és sürgős gépi lélegeztetésre volt szüksége. Az orvosoknak sikerült stabilizálniuk, de továbbra is kórházi kezelésre szorul.

Bár az elmúlt napokban javulást mutatott Ferenc pápa egészségi állapota, péntek délután hirtelen romlás következett be – számolt be róla Michael Haynes vatikáni tudósító. Az állapotrosszabbodás miatt nem invazív gépi lélegeztetésre volt szüksége, amire szerencsére jól reagált, írja a SkyNews-ra hivatkozva a Blikk.

A tudósító szerint a pápa végig éber maradt és együttműködött az orvosaival. Délelőtt még légzési fizioterápián vett részt és imádkozott a kápolnában. A lap információi szerint a válsághelyzet délután két óra körül alakult ki, de a pápa állapotát estére sikerült stabilizálni.

Ferenc pápa immár két hete a római Gemelli kórházban tartózkodik, ahol kétoldali tüdőgyulladással kezelik. A Vatikán korábban arról számolt be, hogy az egyházfő állapota fokozatosan javult, azonban egyelőre nem tudni, a pénteki események milyen hatással lesznek a gyógyulási folyamatára.