A Szerbiai Rádió és Televízióban (RTS) működő öt szakszervezet nyílt levelet írt az intézmény vezetőségéhez azzal a követeléssel, hogy ne válasszanak oldalt, hanem legyenek kizárólag az igazság oldalán és törvényes kötelezettségüknek megfelelően a polgárok érdekében tárgyilagosan tájékoztassanak.
Az RTS vezérigazgatójához, Dragan Bujoševićhez, az igazgatóbizottság elnökéhez, Branislav Klanščekhez, és a programtanács elnökéhez, Žarko Rakićhoz címzett levélben a szakszervezetek emlékeztetnek, hogy már évek óta figyelmeztettek arra, hogy az a mód, ahogyan az RTS a nyilvánosságot tájékoztatja, beláthatatlan következményeket fog okozni a társadalomra és a közmédiumban dolgozókra nézve is.
„Műsorainkból megengedhetetlen kommentárok hangzanak el, olyan forgatókönyveket közölnek, amelyekkel felzaklatják a közvéleményt, csoportokat és egyéneket sértegetnek, megalázzák az intézményünk dolgozóit. A gyűlöletbeszéd és a megosztás minden formáját elítéljük és visszautasítunk minden ránk akasztott helytelen jelzőt és bocsánatkérést követelünk a nyilvánosságtól és a nemzettől, mindazért, amit eddig tettünk. A valódi közszolgálati médium nem választhat oldalt, hanem kizárólag az igazság oldalán kell állnia és a polgárok érdekében kell dolgoznia, akiket kötelessége tárgyilagosan tájékoztatni” – írják a szakszervezetek.