Március 1-én demonstrációt tartottak a Budapesttől 50 kilométerre délnyugatra lévő Sukorón, a Velencei-tó északi partjára tervezett gigantikus állami beruházás ellen. Az esemény több volt, mint egy átgondolatlan építkezés elleni környezetvédelmi megmozdulás. A helyi lakosokból álló Sukorói Összhang Civil Szervezet a pártpolitika mellőzését kérte a jelenlévőktől, ugyanakkor maguk is felismerték, hogy közügyekről beszélni egyenlő a politikával, mint ahogy azt a szó eredeti jelentése is takarja. Nem is tehettek volna másképp, hiszen a Fejér Vármegyei Országgyűlési képviselő egy nappal a demonstráció előtt a szervezőket bukott politikusoknak és az Amerikai Államokból, valamint az Európai Uniuóból pénzelt álcivileknek nevezte. Az egy órásra tervezett demonstárció első felében a szervezők mondták el véleményüket a fejlesztésekkel kapcsolatban, másik felét a Londoni Hyde Parkban található Speakers Corner mintájára szervezett Össz-hang sarok töltötte ki, ahol a jelentkezők két percben elmondhatták gondolataikat a beruházásról vagy ahhoz kapcsolódóan. Jómagam is felszólaltam, igaz, a tó másik partján, a gárdonyi olajszivárgásban vagyok közvetlenül érintett. Ez a kár már bekövetkezett, ezért itt most csak röviden: a MOL egyik terméktávvezetéke megsérült, aminek következtében félmillió liter üzemanyag szivárgott mezőgazdasági területek és életvitelszerűen használt ingatlanok alá, a gárdonyi önkormányzat pedig cserben hagyja és szegregálja a helyi lakosokat. Sukorói felszólalásomban nem tudtam nem szólni a szerbiai tüntetésekről és a tüntetők céljáról. A tömeg pedig tapsolt. Ez a taps viszont nem a beszédemnek, hanem Szerbia utcáin egy működő államért demonstráló tömegeknek szólt. Az ország és az ügy más, de problémák és a célok közösek. Üdvözöljük őket viszont!
https://fb.watch/y4vY3T4BGE/ (A Szerbiát érintő beszéd 50:50-nél kezdődik. Forrás: Sukorói Összhang)
És a beszéd, amellyel mindhárom helyre szóltam:
Vajdasági magyarként gyerekkoromból még én is emlékszem azokra a felszólításokra, hogy ne beszéljek magyarul és/vagy ne éljek ott, ahol. Soha nem gondoltam volna, hogy gárdonyzártkerti lakosként ugyanezeket fogjuk megkapni szomszédaimmal: ne beszéljünk és/vagy ne éljünk ott, ahol. A hatalom sajnos nem tud mit kezdeni azzal, ha az állampolgár jogait gyakorolja: devianciának véli. Holott a figyelj, a kérdezz és a válaszolj hármassága nem csak a társadalmi, hanem a mindennapi élet alappillérei. Ezek a gesztusok tesznek minket egy közösség tagjaivá: a természetes körforgás. A lelkem egy része most Szerbiában van, ahol hónapok óta tüntetnek, a legkülönbözőbb társadalmi csoportok egy működő államért, az egyetemisták vezetésével. Mi azért is jöttünk el ide az olajszennyezett gárdonyi zártkertekből, hogy ugyanezt kérjük: működő államot, működő önkormányzatokat és működő hatóságokat. Olyan intézményrendszereket, amelyek nem megfigyelnek, hanem értő módon és megértéssel figyelnek; nem rögtönítélnek, hanem kérdeznek; és válaszolnak, ha mi kérdezünk. Lehet, hogy saját kisközösségeinkben kevesen vagyunk, de nézzetek körbe, hányan jöttünk itt ma össze az északi part átgondolatnal beépítése ellen. És hányan lehetünk még ott máshol is lélekben, vagy akár jelenlétünkkel egy nagy közösséget alkotni. A zártkerti talajban lévő mintegy félmillió liter üzemanyag nem a mi tulajdonunk, ezért nem áll módunkban felkínálni a tankoláshoz. Amit viszont tudunk és fel is kínálunk számotokra, az a közadatigénylés lehetősége, amellyel mindannyian visszajelzést adhatunk az államnak, az önkormányzatoknak, hatóságoknak és környezethasználó cégeknek, hogy az itt élők pártoktól és háttérhatalmaktól független aktív résztvevői az eseményeknek. Hogy a zártkertiek ezt hogyan tették, ma megosztottuk a 487 nevű Facebook-oldalon. Addig is hoztunk néhány retro-flyert a megsérült ötven éves terméktávvezeték tiszteletére, amellyel kapcsolatos tényfeltáró záródokumentáció leadási határideje tegnap volt.
Szerző: Dudás Robert, szerkesztő, színháztörténész
A szerző a Híd 2023. évi Fiatal Alkotók Számának szerkesztője volt
