Szokatlan volt számára a zajos fogadtatás. A dél-bánáti faluban, Antalfalván ugyanis mintegy ötven ember fütyült, dobolt, kiabált, amikor az egy hónapja a Homokrév felé menet abroncsát vesztett páncélozott Audi márkájú államfői limuzinból kiszállt. A teremben percekkel később a hívei már szájtátva hallgatták a kampánykörútnak tekinthető országjárás különböző állomásain sokszor elmondott szólamokat és ígéreteket. Kérdésére, hogy ez a maroknyi zajongó gyakran lármázik-e, a helyiek válaszoltak: „Igen, elnök úr, hetente két-három alkalommal összegyűlnek és zajonganak.” Az államfő erre azt mondta, hogy „ez a demokrácia”.
A nagymama fésűje
Ilyen röviden és tömören is összefoglalható az, ami hat napja történt Antalfalván. A település neve szerbül Kovačica, és nem biztos, hogy ezt errefelé mindenki tudja. Netán hallott az ottani szlovák nemzetiségű naiv festőkről, beugrik esetleg Zuzana Halupova neve. Persze, szerbek és magyarok is élnek arrafelé, ahogy azt a török évszázadokkal ezelőtti kiűzését követően az akkori hatalmasok – új betelepítéssel – elrendezték. Gondolom, az államfőt a beosztott munkatársai felkészítették a környékre vonatkozó adatokkal, nem kellett úgy járnia, mint az egykori politikusnak, aki arra a kérdésére, hogy mik a falu legnagyobb gondjai, az egyik helybelitől azt a választ kapta, hogy három ilyen is van. Az egyik, hogy nincs iskola és kevés a gyerek. Mire a politikus:
„Lesz iskola, és teszünk róla, hogy gyerekek is legyenek!” Mobiltelefonján azonnal tárcsázott is, majd a helyiek füle hallatára utasítást adott ki az iskola építésének azonnali megkezdésére. „És mi a harmadik nagy gond?” – kérdezte, mire a helybeliek szószólója azt válaszolta, hogy „nincs térerő a településen, így nem tudják használni a mobiltelefonjaikat”.
A jelenlegi államelnöknek ilyen gondokról nem beszéltek a vendéglátói, hiszen ők, ha munkát nem is, munkahelyet kaptak a párttagságért cserébe, így csak hálásak lehetnek az államnak, amelyet a rangos vendég irányít. Igaz ugyan, hogy a jelenlévők mindegyike hallott a negyedik hónapja zajló tiltakozásokról, az egyetemisták megmozdulásairól és akcióiról, de úgy tettek, mint a filmbéli nagymama: a falu ugyan lángokban állt, de ő nyugodtan fésülködött. Észre sem vette, hogy a fésű fogainak többsége már kihullott, és a megmaradt fésűfogak is töredeznek. Ő egy másik valóságban élt, nem törődve a körülötte zajló eseményekkel.
A márciusi fordulópont
Az újság félszáz oldala sem lenne elég, hogy kinyomtassuk a mostani államelnök eddigi, meg nem valósult ígéreteit. Nagyon hosszú ugyanis ez a lista, de az még viszonylag friss és emlékezetes bejelentése, miszerint március közepéig megalakítja azt a tömörülést, amelynek elnevezése még ismeretlen, de a hazáról, a harcról és a haladásról szól majd, olyan programja lesz, amelyhez minden állampolgár nyugodt lelkiismerettel csatlakozhat, tekintet nélkül pártállásra, vallásra, nemzetiségre, és minden más egyébre. A nagy, országosnak, nemzetinek beharangozott szervezet létrehozása körül nagy a csend. Mintha semmi sem történne, senki sem mozgolódna.
Kivéve az egyetemistákat, akik március 15-ére tömeggyűlést szerveztek a fővárosba, mintegy végső határidőt adva a hatalomnak, hogy teljesítse a követeléseiket. Igen ám, de a követelések hosszú listájával kapcsolatban sem kaptak választ az illetékesektől. Mi több, a sztrájkoló és tiltakozó pedagógusok keresetét is megkurtították vagy elfelejtették átutalni. Egyértelmű, hogy büntetéssel, bosszúval próbálja a hatalom letörni a tiltakozási hullámot, és elérni azt, hogy folytatódjon a tanítás a középiskolákban és az egyetemi karokon egyaránt. Ez a hónap tehát valószínűleg fordulópont lesz az elmúlt hónapok történéseinek vonatkozásában, hiszen a minap éppen az államfő jelentette be: „Március 15-éig be kell fejezni minden tiltakozó felvonulást és hasonló megmozdulást!”
A rendőri készenlét
Ivica Dačić belügyminiszter is megszólalt a március 15-ére bejelentett belgrádi tömeggyűlés kapcsán. Elmondta, hogy „a rendőrség felkészült, képes minden rendbontást és más államellenes akciót megakadályozni”. Mi, magyarok egyébként azon a napon éppen 1848-ra, a márciusi ifjakra, a forradalomra emlékezünk, de hát nem várhatjuk el, hogy a mai társadalmi és politikai válságban, a jelenlegi Szerbiában ilyesmire bárki odafigyeljen. Ilyenkor a hatalom megvédése az államvezetés elsődleges célja, és nem a kis koalíciós partner nemzeti ünnepe. Szóra sem érdemes tehát a dátumok egybeesése. A két párt koalíciós megállapodásában különben sem szerepel olyan kitétel, hogy „egymás nemzeti ünnepén nem csinálunk forradalmat, nem engedélyezünk semmilyen zavargást”…
A beharangozott rendőri készülődés azért is figyelemre méltó, mert a felvonulásokat, tiltakozó akciókat nem akadályozták az egyenruhások. Mi több, rendőrautókkal biztosították a zavartalan menetelést, gyülekezést. A szórványos incidenseket, az esetenként a tiltakozók közé hajtó személyautók vezetőit is gyorsan őrizetbe vették.
Ahogy egyetlen nappal az államfő bejelentését követően megkezdték a korrupciós ügyletekkel vádolható személyek letartóztatását is. Jelenlegi és volt polgármester is akadt az őrizetbe vettek között, és túlnyomó többségük éppen a hatalmon lévő pártok tagja. A beavatottak szerint azonban ez csak szemfényvesztés, amolyan gyalogáldozat a nagy sakkjátszmában, hogy az igazi nagy halak békésen tovább úszkálhassanak. Ilyen tehát a szerbiai aranykor, amely március közepéig még eltart. Hogy utána mi lesz, majd mesélik azok, akik megérik.
Az államelnök látogatása után egyesek fertőtlenítették Antalfalvát (Kovačicát)
