Az Európai Bizottság is látta a szerbiai békés tüntetők ellen hangágyú, vagy hasonló fegyver állítólagos bevetéséről szóló jelentéseket, írja az N1.
„Láttuk az effajta berendezés használatáról szóló jelentéseket és a vádakat. Gyors, átlátható és hiteles nyomozást várunk ezeknek a vádaknak kapcsán, és emlékeztetnénk, hogy az Európai Unió emberi jogi törvényeinek értelmében a hatóságoknak kötelessége a tüntetések minden résztvevőjét megvédeni a sérülésektől és az erőszaktól” – jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője, Guillaume Mercier.
A szóvivő nem kívánta kommentálni az N1 Televízió azon kérdését hogy mennyire lehet hitelt érdemlő a hangágyú bevetésével kapcsolatosan, a hatalom által lefolytatott vizsgálat, figyelembe véve, hogy március 15-én százezrek vonultak Belgrád utcáira lemondásokat és egy átmeneti kormány megalakítását követelve, mivel nem hisznek a hatalomnak.
„Nem szeretnék efféle vitatkozásba bocsátkozni. Mi vizsgálat eredményét várjuk, a hatóságok dolga pedig az, hogy azt közzétegyék” – mondta Mercier.
Az Euprópai Bizottságból találgatásokba sem kívántak bocsátkozni arról, hogy a jelenlegi helyzet befolyásolja-e majd Szerbia európai uniós útját, de hozzátették, figyelmesen követik az eseményeket és „a demonstrációkat, amelyeken az emberek a jogállamiságért és felelős demokratikus intézményekért tüntetnek”.
Az Európai Bizottságból közölték továbbá, hogy a jövő héten Brüsszelbe várják Aleksandar Vučić szerb elnököt, aki Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével találkozik, hogy megvitassák az országban és a térségben uralkodó aktuális állapotokat.
Tüntetés Belgrádban, 2025. március 15-én (Fotó: Mina Delić)