Ez a Csönd szép városa,
(magam is halkan írom)
most elmegyek és a szívem egy darabja
marad és csöndesen emlékezik
a Tiszára és a parkra;
a halkszavú emberekre —
— köztük barátokra is — szép volt.
(Gál László: Kanizsa; 1955)
Soha nem találkoztunk Kanizsán (ahogy az igazi kanizsaiak nevezik), mégis a Csönd városa hozott bennünket össze. Két kanizsait, akik annyira különböző utakon jártunk, de amelyek mégis, többször is, sokféleképpen keresztezték egymást. Legtöbbször barátságban, soha nem haragban – néha (fájdalmas) csendben. Mint ahogy, és amiben, ezek a sorok is keletkeznek.
Föld, víz, tűz és levegő hozott össze, majd választott el bennünket – habitusilag és földrajzilag egyaránt és még sokféleképpen. És mégis megragadtuk az érintkezési pontokat. A halkszavú vidéki Orfeusszal a nagyvárosban találkoztam először, a csendes újvidéki telepen. Személyes ismeretség nélkül kért fel, hogy írjak mindkettőnk városáról az 1982-es esszékötetbe. (Ebből lett az említett négy elem: a kanizsai agyagon, a Tisza vizén-homokján, a cserépégetők sorsán és a légies-vidékies miliőn elmélkedve.)
Sok hosszú személyes pillanat követte pár éven keresztül, amiket Jutkának és Emesének, sőt Ladik Katinak, a jancsói Bayer aszpirinnek és a német spárgaföldeknek is köszönhettünk. De gyorsan jöttek a viharos idők, amikor már nem lehetett a Virág utcai teraszon, a csillagok alatt üldögélve a lányokkal meg Pepivel együtt új folyóiratról álmodozni/szervezkedni. Elég volt – elég lehetett volna – megmenteni azt, amire megint csak ő serkentett.
Csakhogy a rajtunk kívüli vad ambíciók – no meg a joghurt – elsöpörte alólunk a földet meg a vizet, elmarkolta tőlünk a tüzet, megmérgezte felettünk a levegőt. Évtizedek múltak el, mire újra együtt lehettünk négyesben, akkor már a csendes palicsi fák alatt. Megint csak a lányoknak köszönhetve.
És ha mindez teljesen érthetetlen a kívülálló számára, akkor bocsásson meg nekem az olvasó: a koporsó mellett mindenki a saját gondolataiba merül a felebarátjára vagy a nagy emberre emlékezve.
Nyugodj békében, távoli barátom!
Egy vidéki Orfeusz visszapillant a Csönd városára (Könyvborító: Forum; Orfeusz szobor: Shutterstock)
