A Szabad Magyar Szóban jelent meg az a cikk, amit Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nem hagyott szó nélkül, igaz, gondosan elkerülve, nehogy kiejtse a Sajtószabadság Alapítvány kiadványának, a legolvasottabb vajdasági magyar nyelvű honlapnak a nevét.
A Véres kezet ábrázoló kitűzővel állt a Pannon kamerája elé az MNT rendezvényén című cikk április 3-án jelent meg a Szabad Magyar Szóban, és Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke április 9-én a Szabadkai Magyar Rádióban a szokásos keddi interjúja során igyekezett a párt és a Magyar Nemzeti Tanács javára fordítani a helyzetet, pontosabban előnyt kovácsolni abból, hogy voltak olyan kegyesek, és nem vetették le a fiatalemberrel a kitűzőt.
Véres kezet ábrázoló kitűzővel állt a Pannon kamerája elé az MNT rendezvényén
– Aki látta akár Pannon RTV-nek a közvetítését, híradós anyagát, az láthatta, hogy az egyik orvostanhallgató a zakóhajtókáján egy véres a kezetek badge-dzsel nyilatkozott és megköszönte a Magyar Nemzeti Tanácsnak az ösztöndíját. Ez a legjobb bizonyítéka és a legjobb példája annak, hogy mi a Vajdasági Magyar Szövetségben és a Magyar Nemzeti Tanácsban, mindenféle ellentétes információ dacára, nem vagyunk kirekesztőek, mi a teljes vajdasági magyar közösség érdekében dolgozunk. Minden fiatalnak jogában áll a maga politikai és egyéb meggyőződéseihez – mondta Pásztor, aki hozzátette, az a céljuk, hogy 10-20-30 év múlva is legyenek vajdasági magyar orvosok, és, hogy bízik abban, hogy a közösség ezeket a nehéz időket is túl fogja élni.
– Az idő pedig meg fogja mutatni, hogy a komoly munkának, illetve az intézményekben történő érdekképviseletnek nincsen alternatívája, akkor sem, hogyha mostanában divatos dinsztelni, pumpálni, és ehhez hasonlatos magyartalan szavakat pufogtatva valamiféle anarchiába hajló cselekvéseket támogatni – nyilatkozta a VMSZ elnöke.
Aki nem hiszi, hogy ezt mondta, az IDE kattintva megnézheti, és azt is láthatja, hogy a feliratot készítők az anarchia szót külön kiemelték, hiszen nagyobb betűméretet és a sárga szín helyett a pirost használták.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!