Határozottan kijelenthető, hogy a belgrádi tüntetésen március 15-én nem vetették be a szerb rendőrség birtokában lévő LRAD típusú hangberendezést, erre a megállapításra jutott az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB az esettel kapcsolatos nyomozása során – közölte szerdán Aleksandar Vučić államfő.
Vučić szerint az FSZB hivatalos jelentése kedden érkezett meg, és meg is jelent a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) honlapján. Azt is hozzátette: az FSZB az amerikai FBI mellett a világ egyik legjelentősebb szolgálata.
_____________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!