A szabadkai közigazgatási hivatal kommunális-ügyi, energetikai és közlekedési titkársága arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Tiszta Szerbia elnevezésű projekt keretében végzett csatornahálózat-bővítési munkálatok miatt ideiglenesen több utcát is lezárnak a városban.

Az építési munkálatokat szakaszonként végzik: először a Jovan Mikić, majd a Miroslav Antić, végül a Milutin Uskoković utcában fektetik le a csatornahálózatot.

Az említett utcákban az útlezárás a tervek szerint augusztus elsejéig tart.

A közigazgatási hivatal arról nem adott tájékoztatást, hogy az említett utcák lakosai hogyan tudnak majd közlekedni a munkálatok alatt.

Illusztráció (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!