A világ legtekintélyesebb (és leggazdagabb) egyeteme, a bostoni Harvard volt az első felsőoktatási intézmény, amely elutasította Trump követeléseit. A dühös elnök több mint két milliárd dollárt vont meg a kutatások finanszírozására szerződött pénzekből, majd azt is belengette, hogy megsemmisíti a Harvard adómentességét, sőt lehetetlenné teszi számára a több ezer (jól fizető) külföldi diák felvételét – ám az egyetem nem adta fel autonómiáját. Lapszemlénk lezárása előtti órában jött a hír, hogy a Fehér Ház „meggondolta magát”, amit azzal magyaráztak, hogy az eredeti követelésekről szóló levél „felhatalmazás nélkül” ment el Bostonba. A Harvardtól függetlenül néhány nagy állami egyetem is bejelentette, hogy ellenállnak a diktatórikus politikai követeléseknek. Trump „másik” háborújában is megszületett egy erős ellenálló, mégpedig Kína, aki nem enged az amerikai elnök kereskedelmi zsarolásának. Várjuk a fejleményeket, miközben ezekről az ügyekről cikkezik a világsajtó.
Az új német koalíciós kormányról szóló megállapodás is a figyelem középpontjába került, mert a szociáldemokraték bal szárnya megkérdőjelezte a CDU/CSU-val kötött koalíciós megállapodást. Jens Spahn (CDU) pedig amellett foglalt állást, hogy a Bundestagban ugyanúgy kell eljárni a szélsőjobboldali AfD-vel, mint a többi ellenzéki párttal. – Átlapoztuk a világsajtót Washingtontól Münchenig és New Yorktól Sanghajig.
Nagykoalíció Németországban
Európa jövője ettől a koalíciótól függ, írja a madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap a CDU/CSU és az SPD közötti koalíciós megállapodásról:
„A konzervatívok és a szociáldemokraták közötti kormányzati megállapodás a stabilitás és a megbízhatóság félreérthetetlen jele a nagyrészt az Egyesült Államok által kiváltott geopolitikai és gazdasági káosz közepette. A megállapodás […] magában foglalja a két fő politikai tábor összehangolt stratégiáját a Németország és Európa előtt álló három legnagyobb kihívás kezelésére: védelem, illegális migráció és gazdasági fellendülés. […] A globális instabilitás és a vámemelésekből adódó, a német gazdaságra nehezedő növekvő terhek voltak a kulcsfontosságú tényezők abban, hogy a megállapodás mindössze másfél hónapon belül megszületett – abban az időben, amikor a jobboldali populista AfD először előzte meg a CDU-t a közvélemény-kutatásokban. […] Ez most a paktum alapelveiben is tükröződik, amely egyértelműen a centrizmus és a pragmatizmus melletti döntést jelenti – »Csak a középpontból lehet valóban megoldani a problémákat« – mondta Merz. […] Az új kormány előtt álló kihívások óriásiak. […]
Ezzel a háttérrel a történelmi szövetség egyértelmű üzenetet küld: Németországnak erős és hatékony kormánya lesz. Európa jövője ennek a kormánynak a sikerétől függ.”
Az SPD és a jusók [Jungsozialisten azaz Fiatal szocialisták, a német SPD ifjúsági tagozata] baloldala megkérdőjelezi a koalíciós megállapodást, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„Az SPD […] baloldala megkérdőjelezte a CDU/CSU-val kötött koalíciós megállapodást. »Vannak érveim mellette, de vannak ellenérveim is. Azonban még nem világos, hogyan fogok szavazni« – mondta Wiebke Esdar hétfőn a Deutschlandfunkban. Esdar a parlamenti baloldal szóvivője. A Juso szövetségi elnöke, Philipp Türmer, aki a 358 000 SPD-tag közül mintegy 70 000-et képvisel, elutasítja a CDU-val és a CSU-val kötött megállapodást.
Ezzel szemben Dirk Wiese, az SPD konzervatív Seeheimer Körének szóvivője pozitívan nyilatkozott a kompromisszumról. »A lényeg az, hogy ez egy kemény tárgyalásokon alapuló szilárd megállapodás, amely a választási eredmények ellenére számos szociáldemokrata követelésünket tükrözi« – mondta Wiese az F.A.Z.-nek, és hozzátette, hogy a koalíciós megállapodásra fog szavazni. Az SPD tagjai ettől a keddtől április 29-ig szavazhatnak. Csak akkor jön létre a szövetség a CDU/CSU-val, ha a többség a koalíciós megállapodás mellett szavaz. A CDU/CSU április 28-án dönt a 144 oldalas dokumentumról. Friedrich Merz szövetségi kancellárrá választását május 6-ra tervezik.
[…] A munkaadók vezető szövetségei hétfőn felháborodásukat fejezték ki amiatt, hogy a Minimálbér Bizottság függetlenségét megkérdőjelezik. Hat szövetség, köztük a Német Kiskereskedelmi Szövetség, a Gesamtmetall Munkáltatói Szövetség és a Német Gazdaszövetség közös felhívásban jelentette ki, hogy »sürgősen óva intünk a további – akár közvetett – politikai beavatkozásoktól« és azok »végzetes következményeitől országunk versenyképességére nézve«.”
A parlamenti „óvoda” segíti az AfD-t, írja a Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap:
„Bár értelmes érveket hoznak fel, a baloldali pártok moralizáló vihara nem sokáig váratott magára. A berlini SPD politikusa, Raed Saleh arra figyelmeztetett, hogy aki a »jobboldali szélsőségeseket, mint az AfD«-t a demokratikus ellenzékkel azonosítja, az relativizálja »a társadalomra és a demokráciára leselkedő veszélyt«. Az ilyen közhelyek könnyen tetszhetnek a választóknak. Ez azonban semmit nem jelent, az AfD egyre több polgárt tud meggyőzni. Épp ellenkezőleg: a parlamenti óvoda megerősíti a szimpatizánsok hitét, hogy csak egyetlen »alternatíva« létezik egy állítólagos párttömbbel szemben, amely ameddig csak lehet, távol tartja az ellenzéket a hatalom hullámvölgyeitől. […] Az egyik fő vád az, hogy az AfD el akarja törölni a parlamentáris demokráciát. Akár reálisnak tartjuk ezt a vádat, akár nem, az ilyen szélsőséges forgatókönyvekre hivatkozó pártoknak maguknak is nagy gondot kell fordítaniuk a parlamenti szokások betartására. Különben sebezhetővé teszik magukat.”
Trump vámháborúja
A vámmentességek politikai jellegűek, írja a New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban gazdasági és üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel foglalkozó, a republikánusokhoz húzó konzervatív napilap Trump elnök vámpolitikájáról:
„Talán Trump amerikai elnöknek nem tetszik, hogy egyesek állítása szerint a vámok károsak az Egyesült Államokra és csökkentik a vállalatok versenyképességét világszerte, különösen a mesterséges intelligencia versenyében. Ez magyarázza az ASML chipgyártó berendezéseire és az Nvidia grafikus processzoraira vonatkozó mentességeket. Trump először kevésbé versenyképessé teszi az amerikai vállalatokat, majd ő és az adminisztrációja kiválasztja azokat a kivételeket, amelyeknek érdemes segíteni a versenyképesség megőrzésében. A politikusok, nem pedig a piaci sikerek döntik el, hogy ki nyer és ki veszít a gazdaságban. […] Mindez a vámok politikai jellegét mutatja. Néhány iparág profitál belőle, sok más azonban nem. Pech, ha olyan cipőket, ruházati cikkeket vagy ezernyi más fogyasztási cikket állítanak elő, amelyek vámkötelesek, de nincs meg a politikai befolyásuk vagy a piaci erejük ahhoz, hogy mentességet szerezzenek. Az is balszerencsét hoz, ha egy kis gyártóról van szó, amely kínai alkatrészekre támaszkodik, de nem engedhet meg magának egy lobbistát a K Streeten (az amerikai fővárosban).”
A Kína és az USA közötti kereskedelmi viszályról a sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap így ír:
„Trump egyre nagyobb káoszt okoz a világgal folytatott vámháborújával és az oda-vissza politikájával. Kormányzata bizalmat próbál kelteni, de ellentmondásos nyilatkozatai pontosan az ellenkezőjét érik el. Az állandó visszalépés bizonyítja, hogy az amerikai elnök eredeti stratégiája egyre inkább annak határaihoz közeledik. De Trump túl makacs ahhoz, hogy beismerje, hogy kockázatot vállalt.”
Miért vámháborúzik Trump? – teszi fel a kérdést a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Donald Trump már a 2017 és 2021 közötti első elnöksége idején vámháborút hirdetett, mégpedig Kínával, a legfélelmetesebb geopolitikai és gazdasági riválissal a célkeresztben. A fő célt – a nagy amerikai kereskedelmi mérleghiány lefaragását – azonban nem sikerült elérni. Hiába hagyta érvényben a magas trumpi vámokat a Biden-kormány, az USA mérlegdeficitje tavaly már jóval nagyobb volt, mint 2017-ben, a vámháború előtti évben. A Kínával szembeni deficit némileg csökkent ugyan, de csak statisztikailag, mert a kínai exportőrök – főként vietnami és mexikói közvetítőkön keresztül – sikeresen megkerülték a meredek amerikai vámfalat.
Trump nem tanult a Vámháború 1.0 kudarcából. Mindjárt második elnökségének elején vám-sokkterápiának vetette alá nemcsak Kínát, hanem az egész világot. Teljesen figyelmen kívül hagyta a Kereskedelmi Világszervezet vámdiszkriminációra vonatkozó tilalmát és a nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmények előírásait. Egy, a hetvenes évekből származó törvényt vaskosan átértelmezve a Fehér Ház a krónikus árukereskedelmi deficitet – ami a GDP csupán három százalékát teszi ki – az Egyesült Államok »rendkívül súlyos fenyegetéseként« határozta meg.
A törvény folyományaként néhány kulcsfontosságú terméket (acél, alumínium, gépkocsik) már 25 százalékos világméretű importvám terhel. Ezeket rövidesen követik majd – hasonló vámszinten – a félvezetők és a gyógyszerek. Washington 10 százalékos pótlólagos »alapvámot« szabott ki mintegy száz országra. Kilencven országnak ennél is magasabb »viszonossági« vámot kell majd fizetnie, az Amerikával szembeni exporttöbbletével arányosan. Például az Európai Unió (így Magyarország) esetében 20 százalék a viszonossági vám. Ezeket a vámokat azonban – a bejelentést követő amerikai és nemzetközi piaci pánik hatására – Trump elnök 90 napra felfüggesztette, esélyt adva ezáltal a tárgyalásos rendezésnek (a felfüggesztés időszakában ezekre az országokra a 10 százalékos alapvám vonatkozik).
[…] Felmerül a kérdés: valójában milyen szándékok és motivációk húzódnak meg Trump elnök kockázatos kereskedelempolitikája mögött? Hiszen az – úgy tűnik – figyelmen kívül hagyja a lehetséges súlyos gazdasági következményeket (infláció, recesszió stb.) és a szövetségi rendszerek meggyöngítését, a nemzetközi kereskedelmi jog sutba dobásáról nem is beszélve.
Donald Trump világpolitikája nem nyugszik sem mélyenszántó analízisen, sem értékalapú – ideológiai vagy messianisztikus – kivételességi tudaton, mint például a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok külföldi támogatása. Az átfogó és koherens külpolitikai alapvetés hiányában viszont úgy tűnik, mintha semmilyen mélyebb ráció vagy motiváció nem lenne a rögtönzés és a kiszámíthatatlanság határát súroló világrend lebontás mögött. Pedig van: egy a világporondon viszonylagosan visszaszoruló szuperhatalom defanzív, protekcionista reakciója.”
Bosszú a Harvard ellen
A Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap úgy véli, hogy a Harvard – idézet – „megmentette a saját lelkét”:
„A Harvard nem hajlandó megadni magát. Garber, az egyetem elnöke nyílt levélben ezt írta: »Egyetlen kormány sem diktálhatja, hogy mit taníthatnak a magánegyetemek, kit vehetnek fel és alkalmazhatnak, valamint milyen tanulmányi és kutatási területeken dolgozhatnak.« A múlt héten a Trump-adminisztráció engedményeket követelt az amerikai egyetemektől, amelyek »felülvizsgálatot« eredményeztek volna az oktatók alkalmazása, a hallgatók felvétele és más belső ügyek terén. A Harvard Konzorcium határozottan elutasított egy ilyen megállapodást, és a kormány erre néhány órán belül befagyasztotta a 2 milliárd dolláros támogatást. A szabadság nem ingyenes. A Harvardnak most nagyon fájdalmas árat kell fizetnie a függetlenségéért.”
„Hogy a kutatás elleni, az amerikai történelemben példa nélküli támadások vajon jelentős agyelszíváshoz vezetnek-e majd Európa javára, az korántsem biztos” – jegyzi meg a bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap, majd így folytatja:
„Mindenekelőtt azért, mert az Egyesült Államok legjobb egyetemein a pénzügyi feltételek még mindig sokszor jobbak, mint itt. De minden bizonnyal segítene abban, hogy visszahozzuk azokat a tehetségeket, akik a jobb körülmények miatt hagyták el Európát – és hogy biztosítsuk, hogy Európa legjobbjai itt maradjanak.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
