A nemrég kinevezett oktatási miniszter élő adásban túrja az orrát. Lányok és nők ellen elkövetett szexuális erőszakkal és zaklatással vádolják. Egy pedagógus ismerősöm így mutatta be: „íme az ember, aki majd véghez viszi a retorziókat a tanügyben”.
Állami és helyi szinten is olyan emberek kerültek vezető pozíciókba, akiknek emberi és szakmai képességeik egyaránt megkérdőjelezhetőek. Az ő normalitásukhoz tartozik, hogy diplomát vásárolnak. De a tudást nem lehet megvásárolni. Az olyan kompetenciákat, mint a szaktudás, a kommunikációs készségek, a pozitív hozzáállás, a személyiségbeli, emberi tulajdonságok nem megvásárolhatóak.
Politikusaink kommunikációjára a verbális agresszió jellemző: fenyegetődznek, gúnyolódnak, szitkozódnak, vádaskodnak. S mindezt nyilvánosan, hangnemüket jogosnak érezve. Ez a viselkedésforma a személyiségfejlődésükben megrekedt emberekre jellemző. Úgy tűnik, olyan hisztis felnőttek „képviselnek” bennünket, akik egy gyermek érzelmi fejlettségével rendelkeznek. Az érzelmi éretlenséghez az erkölcsi éretlenség is társulni látszik, ami abban nyilvánul meg, hogy csakis olyan projekteket valósítanak meg, amiből egyéni, anyagi hasznuk van. Nem tudnak közösséget képviselni, egyéni érdekeken túllépni. Ezek mind a kompetenciahiány bizonyítékai.
Hogy leplezzék inkompetens voltukat, manipulációs eszközökkel élnek: a valóság elferdítése és elhallgatása, figyelemelterelés, a közösségi médiumok kontroll alatt tartása. Például államelnökünk és hű alattvalói azt állítják, hogy az egyetemistákat és a tüntetőket külföldről pénzelik (Soros, USAID). És a polgárok jelentős része ugyanezt állítja. De tudják, hogy ki az a Soros? Mi az az USAID? Vagy akár ufóknak is nevezhetnénk? A lényeg, hogy rajta legyen az ellenség bélyege, akit közösen utálhatunk, akitől félhetünk? Igazából, nagyon könnyű ellenséget generálni, s ez a hatalmi vezetők egyik kedvenc módszere, amivel tömegeket manipulálhatnak.
Márciusban a leköszönő miniszterelnök még aláírt egy rendeletmódosítást, mely szerint a felsőoktatásban dolgozó tanárok az eddigi heti 20 óra helyett, csak 5 órát szánhatnak kutatásra. Illetve csak ennyit fizetnek ki nekik. Ne kutassanak, ne fejlődjenek, ne gondolkozzanak. Ebben az országban erre semmi szükség. A politikai elit normalitásába ez is belefér. Ez alapján, úgy tűnhet, hogy a politikai elit jelentős részét korlátozott képességű emberek alkotják. Erről napi szinten tesznek tanúbizonyságot. És figyeljük meg, hogy hogyan lép működésbe a pszichológiában Dunning-Kruger-hatásnak nevezett jelenség: az alacsony képességű emberek rossz következtetéseket és rossz döntéseket hoznak, de alacsony képességeik miatt képtelenek felismerni hibáikat. És mivel nincsenek tudatában a saját elkövetett hibáiknak, nő az önmagukba és a döntéseikbe vetett bizalom, valamint a felsőbbrendűség érzése alakul ki bennük. Minél alacsonyabb a kompetencia-szintjük, annál nagyobb az önbizalmuk. Ez egy pszichológiai paradoxon. Magyarán, kevésbé hozzáértő emberek tekintik magukat profinak. Mintha ez a jelenség uralná jelenleg a teljes politikai életet Szerbiában.
Maglai Jenő, Szabadka korábbi polgármestere igy fogalmazta meg ezt a Napjaink 2025. április 7-ei adásában:
„Országos és helyi szinten is olyan kvalitású emberek kerültek a politikai, illetve az állami intézmények élére, akik messze nem felelnek meg a követelményeknek. Teljesen tudatosan választanak ki olyan embereket, akik erőszakosak, nyersek, akiknek nincsenek meg az emberi és szakmai képességeik arra, hogy irányítani tudjanak.”
A törökbecsei polgármester például nem lát problémát abban, hogy az iskolaigazgatókra nyomás nehezedik, hogy azok a kormánypárt szolgálatában álljanak. A polgármester szerint az iskolaigazgatói pozíció politikai funkció. És nem érti, hogy miért gond ez, hiszen eddig is igy volt, miért is kell ezen változtatni?
Ha már nem érti, akkor elmondom. Abban a pillanatban, hogy valakit úgy helyeznek egy intézmény élére, hogy a pártot, a hatalmi politikát szolgálja (ahol a lojalitás a lényeg), értelemszerűen az intézmény érdekeit már nem tudja ugyanolyan szinten képviselni. Két lovat nem ülhetünk meg egyszerre. Általában olyan emberek hajlanak egy ilyen egyezség megkötésére, akik erkölcsileg bizonytalanok. Az egyezség, miszerint pozícióért, párttagsággal kiváltott munkahelyért cserébe szavazatokkal, különféle tevékenységgel, ellenszolgáltatással, sőt konkrét pénzösszegekkel adóznak a pártnak, nélkülözi az erkölcsi minimumot.
Ha a vezetőt kapcsolati tőke (ismeretség) alapján és érdekek mentén választják, és önkényes módon helyezik egy intézmény élére, az az illető kiszolgáltatott szerepben marad. És ez a kiszolgáltatottság lesz jellemző az intézmény minden szintjére. Például egy iskolában nevelő- és oktató munka folyik. Ha azt vesszük normálisnak, hogy ezen a helyen kiszolgáltatott, megfélemlített, szabad gondolkodásban és véleménynyilvánításban, szabad szellemi fejlődésben gátolt emberek vannak, és rájuk hárul a gyerekeink nevelése és oktatása, akkor hülye, aki nem ijed meg.
A fejlődés (alkotás, teremtés, hatékonyabb struktúrák kialakítása) alapvető igénye az embernek. Ugyanígy az intézményeknek és közösségeknek is igénye van a fejlődésre, hatékony működésre (és nem csak gazdasági és anyagi értelemben). A valódi fejlődéshez viszont hiteles, kompetens emberekre és szabadságra van szükség. A primitív (pejoratív értelemben), önös érdekeket képviselő, korrupción alapuló, inkompetens hatalom folyamatosan egy dolgon munkálkodik, azon, hogy megfossza az embereket a szabadságuktól, mert csak így tudja fenntartani önmagát. Társadalmi szinten egy teljesen bizonytalan, kiszolgáltatott állapotban élünk. És ez is a játék része.
A törvényeket állandóan módosítgatják, és nem is átláthatóak az emberek számára. Az viszont feltűnő, hogy nem vonatkoznak mindenkire. A hatalom teljes önkénnyel rendelkezik e téren is. Az a hatalom tartja fenn és teremti folyamatosan újra a bizonytalanságot, amely az emberek és a közösség érdekeit kellene, hogy képviselje. (Ez is egy paradoxon.) A bizonytalanság dominál a társadalom minden szintjén, a közintézményekben, az oktatási- és művelődési intézményekben. Nem tudhatod biztosan, hogy megérkezik-e a posta, nem tudhatod, hogy ha bemész betegen az egészségházba, mi vár rád (minden variáció lehetséges). Azt se tudod, hogy a közpénzeket valójában mire fordítják, mert amit nyilvánosságra hoznak, már eleve kétkedve veszed tudomásul, mivel a hazugság, a ferdítés teljesen mindennapi a politikai diskurzusban. A közmédia hiteles információkként közöl szemenszedett hazugságokat. És úgy teszünk, mintha mindez normális lenne.
A közösségek, a természeti környezet, a szociális szféra, az oktatás, az egészségügy – mind-mind haldoklik, ami azt fejezi ki, hogy ebben a társadalomban nem számít az ember, a gyerek, a beteg, a rászoruló, a hátrányos helyzetű, a fogyatékkal élő, mert mind csak eszközök ahhoz, hogy egy korrupt, pénzközpontú rendszert tartsanak fenn.
Amikor a társadalomban kiszolgáltatott, megfélemlített állapotok és állandó bizonytalanság uralkodik, akkor az emberek irányíthatóak, a manipulációs eszközök nagyon könnyen működtethetőek. Ezt éljük most.
Felelősséget csak érzelmi és erkölcsi értelemben vett felnőtt emberek tudnak vállalni. Csakúgy, mint ahogy közösséget is csak hiteles emberek tudnak jól vezetni. Hogy jelenleg nem ilyenek a vezetőink, az is mutatja, hogy hiányzik mindenféle valós önreflexió belőlük.
Az egyetemisták elindítottak egy folyamatot Szerbiában, tüntetni kezdtek a fennálló rendszer ellen. Egyértelmű követeléseket fogalmaztak meg, ám a jelenlegi hatalom képtelen ezeket a követeléseket teljesíteni, mint ahogy képtelen már csak törekedni is egy egészségesebb társadalmi rendszer kialakítására. Pillanatnyilag senki nem tudja, hogy milyen kimenetele lesz ennek a folyamatnak. De a változás elkerülhetetlen.
Tomin Zsuzsanna
Dejan Vuk Stanković, a szerb kormány oktatásügyi minisztere (Fotó: IN Media)
