Tömeg a városháza előtt, rendőr a bejáratban, a nép kint – a hatalom bent. Ez nem sci-fi. Ez Zentán történt ma. A SNS diktált , a VMSZ hallgatott, emelte kezét. Mert ez szerintük rendben van, írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK).
Tucatnyi rendőr a városházán, nem engedik be a polgárokat a képviselő-testület ülésére
„Úgy látszik, a választókra csak a szavazófülkében van szükség – utána jön a csend. És a zárt ajtók. És a rendőrség. A VMSZ megint szembe ment velünk. A polgárral, a közösséggel” – írja a VMDK, majd arra emlékeztet: „aki csendben asszisztál az elnyomáshoz, az nem a mi képviselőnk!”
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!