Pénteken délután ötvennyolcadik alkalommal vette kezdetét a Középiskolások Művészeti Vetélkedője az óbecsei Városi Színház nagytermében. Stafétaátadásra került sor: Virág Kiss Anita és Oláh Tamás a szervezőbizottság elnöki tisztségét átadta Dimitrov Nikoletának és Berényi Saroltának.

A beszédművészeti vetélkedő mai produkcióit Nyári  Ákos, Tóth András és László Judit színművész értékeli. A megzenésített verseknél a zsűrit Berta Csongor színművész, rapper, zeneszerző, Szögi István harsonaművész, zenetanár, Sóti Juli énekesnő és Tóth Áber zenész alkotja.

A délutáni verseny szünetében került sor a KMV képzőművészeti tárlatának a megnyitójára, a beszédművészeti rész eredményhirdetése előtt pedig Tót Kása Piroska Életút szélesvásznon című kiállítása nyílik meg a Than Emlékházban.

19:30 órától a slam poetry vetélkedőt tartják meg a színházklubban, itt Jaksi Máté, Kőrösi Violetta és Gyetva Balázs slammer mond ítéletet a versekről.

21 órakor a Volcanizer, 22 órától Bongor ad koncertet.

Szombaton az irodalmi vetélkedővel folytatódik a rendezvény, ekkor L. Móger Tímea költő, író, szerkesztő, Kelemen Emese író, szerkesztő, kritikus és Sándor Zoltán író, újságíró ül majd be a zsűriszékbe.

20 órakor a KSZFV nyertes színdarabját, Jevgenyij Svarc: A király meztelen című alkotását láthatja a közönség a Zentai Diákszínjátszó Kamra előadásában, Verebes Judit és Dévai Zoltán rendezésében.

21:30 órakor az Álompolgárok, 22:30-tól pedig Bert&Ernie szórakoztatja a közönséget.

Vasárnap délelőtt egy gálaműsor keretében kerül sor a díjak kiosztására és a legjobbak bemutatkozására.