Az újvidéki Testnevelési Kar (DIF) épülete előtti rendőrségi beavatkozás következtében a mentősöknek öt személyt kellett ellátniuk, írja a 021.rs.

Mint az illetékesek közölték, három női és két férfi pácienst vizsgáltak meg a mentősök.

„Egy 2004-ben és egy 1971-ben született nőt kellett a sürgősségi központba szállítani, míg egy 1977-es születésű nőt a helyszínen láttak el” – közölték az illetékesek.

Káosz az újvidéki Testnevelési Kar előtt

Hozzátették, egy 1974-ben született férfit is a sürgősségi központba szállítottak, míg egy 1968-as születésű férfit a rendőrök vittek be a sürgősségi központba.

„Mindannyian eszméletüknél vannak, állapotuk stabil. Jelenleg két mentőosztag van a helyszínen” – teszik hozzá e közleményben.

A közlemény szerint a rendőrök is a helyszínen vannak, egy mentőkocsit pedig megrongáltak, kiszúrták mind a négy gumiját. Hozzátették, hogy az egyik sérültet a rohamrendőrök mentették ki a helyszínről.

A rendőrség megverte Katarinát, aki Strasbourgig kerékpározott a társaival


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!