„Egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot” – mondta Magyar Péter, miközben Ruszin-Szendi Romolusszal biztonságpolitikai kérdésekről beszélgetett, írja a 444.hu.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, mindegy, honnan jött a bizonyíték, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja, és szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
„Alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé” – magyarázta Magyar Péter.
Konkrétumokat nem árult el, de annyit megjegyzett, hogy a magyar kormány folyamatosan a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.
„Aki ezt addig látta egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált” – tette hozzá.
Magyar azt ígéri, hamarosan nyilvánosságra hozzák a bizonyítékot. Azt mondta, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok azért nem a magyar nemzetbiztonságot érintették. Ezt pedig bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”. Itt viszont igen. Ruszin-Szendi Romolusz szerint egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.
Magyar Péter (Fotó: Szappanos Veronika)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!