Az Újvidéki Egyetem Jogi Karát blokád alá vonó hallgatók továbbra is aktívan részt vesznek a kormányellenes megmozdulás fenntartásában és szervezésében. A kedd délutáni plénumon döntés született arról, hogy bojkottálják az online oktatást, amely szerintük kikényszerített, jogtalan, célja pedig a tiltakozás ellehetetlenítése.

A 2025. május 6-ra hirdetett hallgatói plénumon a kar médiakommunikációjával megbízott hallgatóval a választási lista és az oktatás folytatása kapcsán készítettünk interjút.

A. J., az egyetem elsőéves joghallgató (teljes név a szerkesztőségben) 2024. december 6. óta vesz részt a blokád szervezésében, és a karhoz tartozó médiacsoport tagjaként aktívan dolgozik a tiltakozás üzeneteinek közvetítésén. Mint elmondta a médiacsoport a hallgatói PR-csapatként működik.

„Mi kezeljük a közösségi felületeket, alakítjuk a nyilvánosságban megjelenő képet, és próbáljuk kordában tartani a félrevezető narratívákat” – fogalmazott.

A hallgatók különösen élesen bírálják a kar vezetésének azon döntését, hogy az oktatást online térbe helyeznék át, miközben a plénum továbbra is érvényes blokádról határozott.

„Ezt egyértelműen a blokád megkerülésének tekintjük – mondta A. J. Szerinte ez azt az üzenetet hordozza, hogy a plénum nem legitim, noha az egész kar hallgatói közössége döntött így.

„Az oktatás folytatásáról szóló online szavazás ugyan nyitott volt mindenki számára, de a plénum egyhangúlag a bojkott mellett döntött. A szavazás eredménye így nem tükrözi hitelesen a hallgatók akaratát” – tette hozzá.

A kar vezetése – A. J. szerint – már a tiltakozás első napjától kezdve nem ismeri el a plénumot, mint döntéshozó szervet. Ez a hozzáállás a tiltakozók szerint a hallgatói önrendelkezés nyílt aláásása.

„Mi úgy látjuk, hogy ez nem más, mint a blokád szándékos gyengítése” – mondta.

A tiltakozások társadalmi támogatottságáról szólva A. J. elismerte, hogy a látványos tömegrendezvények – például a március 15-i belgrádi megmozdulás – óta csökkent a nyilvános részvétel, de ez nem feltétlenül a támogatás hiányát jelzi:

„A lendület nem veszett el, csak más irányba terelődött. Az emberek most inkább közvetlen akciókkal próbálnak hatni: ilyen például a hallgatói választási lista létrehozása.”

A tervezett parlamenti indulás kapcsán A. J. hangsúlyozta, hogy a jelenlegi hatalom nem hajlandó teljesíteni a diákok követeléseit, így a politikai képviselet az egyetlen út:

„A parlamenti választásokat tartjuk az egyetlen lehetséges eszköznek, hogy kikényszerítsük a változást.”

A hallgatók szerinte egységesek abban, hogy a választási részvétel nem cél, hanem eszköz: az egyetlen mód, hogy a hatalom kénytelen legyen reagálni a követeléseikre.

Arra a kérdésre, meddig indokolt a blokád fenntartása, válasza egyértelmű volt:

„Ameddig a követeléseink nem teljesülnek.”

A tiltakozók biztonságáról is szó esett. A decemberi események és különösen a rendőrségi fellépés a Testnevelési Karon intő jel volt a szervezők számára:

„Nem tudjuk pontosan, mire számíthatunk. A jelenlegi hatalom sok mindenre képes. De mi békés úton fogunk kitartani – és megtartjuk a blokádot, ameddig szükséges.”

A hallgatói követelések teljesülésének esélyeiről A. J. azt mondta, a diákkövetelések teljesítése csak rendszerszintű változásokkal érhető el:

„Az a cél, hogy teljesüljenek a követeléseink – ez a mi álláspontunk, és minden energiánkat ennek érdekében mozgósítjuk. Ezért vagyunk itt.”

A választási lista szervezésének és a rendkívüli választások kikényszerítésének részleteire a hallgatók nem kívántak válaszolni, mivel ezek kidolgozása az aznapi és az azt követő plénumok során zajlik országszerte, erősítve az egyetemek közti együttműködést, valamint konkretizálva a listaállítás belső szabályait és a jelentkezők iránt képzett feltételeket.

Az egyetem vezetése által kezdeményezett pótlási terv május 12-én veszi kezdetét, sikeressége azonban csupán a gyakorlatban mutatkozik majd meg. A blokádban részt vevő hallgatók szerint az online oktatás jogszerűtlen és kikényszerített, célja pedig a tiltakozás ellehetetlenítése és a társadalmi válság leplezése. Mint közleményükben írják, a távoktatás „mondva csinált normalitást” teremt, miközben a jelenlegi tanterv nem is teszi lehetővé annak alkalmazását.

Szerző: Papp Miklós


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!