A Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) elnöksége egyhangú döntést hozott, hogy teljes mértékig támogatja az egyetemistákat és követelésüket, hogy írjanak ki rendkívüli választásokat, amely az egyetlen békés kiút lehet a jelenlegi válságból, közölte szerdán a párt.
„Az elmúlt hónapokban megfogalmazott álláspontunkkal ellentétben, miszerint a haladóknak nem kell megengedni, hogy saját szabályaik szerint szervezzenek választásokat, és ami miatt még decemberben egy átmeneti kormány felállítását javasoltuk, most úgy véljük, hogy az egyetemista mozgalom a legerősebb politikai csoportosulásként teljes legitimitást élvez, hogy javaslatot tegyen a küzdelem további lépéseit illetően, a többi politikai szereplőnek pedig az a dolga, hogy ebben őket maximálisan támogassa” – üzente a Szabad Polgárok Mozgalma.
Pavle Grbović, a PSG vezetője (Fotó: Amir Hamzagić/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!