„Sóval hintjük be a Szuverenitásvédelmi Hivatal helyét” – mondta Magyar Péter, amikor a Magyar Hang szerdán arról kérdezte, milyen sors vár a Lánczi Tamás által vezetett hivatalra, ha hatalomra kerül a Tisza Párt.
Magyar Péter és követői szerdán indultak országjárásra, a tervük az, hogy tizenkét nap alatt elgyalogolnak Budapestről Nagyváradra. Az út első napján többen is arról kérdezték a Tisza Párt elnökét, mit szól a Fidesz új törvényjavaslatához, amely ellehetetlenítené a civil szervezetek és sajtótermékek működését, írja a Telex.
Újabb szigorítások a független sajtó és a civil szervezetek ellen
„Nyilvánvaló, hogy ez egy újabb lépés a putyini úton. Orbán Viktor a tanárától, Vlagyimir Putyintól vett át dolgokat. A célja a megosztás, a félelemkeltés, a gyűlöletkeltés, de mi ennek nem fogunk felülni. Nem véletlenül tartjuk ezt a békemenetet, mi kiállunk a magyar emberek mellett, legyenek akár külhoniak, akár anyaországiak” – mondta.
Magyar a Kontrollnak úgy nyilatkozott a törvénytervezetről, hogy lehet és kell is tiltakozni ellene, de attól még nem fogják azt megváltoztatni. Arra a felvetésre, hogy ezzel átlépett-e egy vörös vonalat a kormány, azt mondta, „ezt a vonalat már sokszor átlépték, kezdenek halványulni ezek a vonalak”.
Szerinte a kormány az ilyen törvényjavaslatokkal a valóságról próbálja elterelni a figyelmet, „mert vergődnek”. „Nem akarnak a valóságról beszélni, a gazdaság összeomlásáról, a költségvetés brutális számairól, az egészségügyről beszélni. Nem kell ezzel törődni, vagyis annyiban kell, hogy elmondani az embereknek, hogy ez elfogadhatatlan, vállalhatatlan” – mondta.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!