„Valahol ott tartanak most szerintem, ahol 2007–2008 körül Gyurcsány tartott. A saját belső méréseik szerint is benézett 2 millió szavazó alá a Fidesz, amire 2002 óta nem volt példa” – fogalmazott Magyar Péter a Telexnek adott élő interjúban csütörtök délelőtt.

Magyar állítja, hogy még a Fidesz belső mérései szerint is 10 százalékponttal vezet a Tisza a kormánypártok előtt, a független mérések szerint pedig még nagyobb lehet a különbség. Szerinte Orbán Viktor mára elveszítette a társadalmi támogatottságát, a Fidesz lejtőre, örvénybe került, és már csak kapálózni tudnak. Arról is beszélt, hogy az utóbbi hetekben világossá vált, hogy a békés, emberséges Magyarország áll szemben a gyűlöletkeltő hatalommal, amely mindenre képes, hogy megtartsa az ellopott szajrét.

„Az én életem nyitott könyv. (…) Mi ezt színháznak tartjuk, tudjuk, hogy ellenem irányul” – mondta arról a szerdán hatályba lépett törvényről, amely alapján a magyar európai parlamenti képviselőknek is a magyar parlamenti képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Az új törvény szerint a Nemzeti Választási Bizottság megszüntetheti az EP-képviselő mandátumát, ha valótlan adatot ír a vagyonnyilatkozatába, vagy nem teljesíti a kötelezettségét, és a felszólításra sem javítja ki a hibát, vagy pótolja a hiányosságot.

Szóba került az is, hogy miként készül a párt arra, ha elvennék az EP-mandátumát, megszűnne a mentelmi joga, és esetleg büntetőeljárást indítanának vele szemben. Magyar azt mondta, hogy Orbán Viktorról és a janicsárjairól bármit el tud képzelni, de azt üzente nekik: nem fog megijedni.

„Ha engem bilincsben elvisznek, akkor úgy fogok eljárni, ahogy Kossuth Lajos járt el, aki megtanult jól angolul.”

Magyar szerint a kormányon belül is vannak ellentétek: állítása szerint sokan próbálják a földön tartani Orbán Viktort, aki elveszítette a kapcsolatát a realitással, és sokan próbálják megakadályozni a Karmelitában, hogy a miniszterelnök átlépjen egy bizonyos határt, ahonnan már nincs visszaút.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!