A Balkánon átutazva az ember jártában-keltében számos olyan véleménnyel találkozhat, amelyek egy-egy nemzet kiemelt kérdéseit, mélyen gyökerező félelmeit tárják fel, amelyekkel az adott közösségeknek a mindennapok során meg kell küzdeniük. Ezek a félelmek, amelyek gyakran történelmi traumákból vagy aktuális társadalmi feszültségekből táplálkoznak, különösen hangsúlyossá válnak a sorsfordító évfordulók közeledtével.
Van mitől félni a Balkánon?
A srebrenicai népirtás harmincadik évfordulója (július 11-e) olyan esemény, amelynek hatása nem csupán a bosnyák társadalmat érinti, hanem a térség szinte minden szereplőjét.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a jelenséget sem, hogy politikai pártok és vezetők egy része tudatosan épít a bevezetőben említett érzelmekre, kihasználva a kollektív emlékezet, érzelem erejét, sokszor az aktuálpolitikai haszonszerzés érdekében.
Amikor a politikai kommunikáció középpontjába a félelem kerül, az nem csak rövid távú célokat szolgálhat, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy a nemzetek közötti meglévő törésvonalak még tovább mélyüljenek, tartós bizalmatlanságot és szembenállást eredményezve.
Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan régióról beszélünk, ahol a múlt évszázadban olyan több népirtás is történt, mint a fent említett Srebrenica, vagy éppen Jasenovac, netán a teljes délszláv háború.
Mindenképpen érthető, hogy azok a nemzetek, amelyek nem etnikailag homogén államban élnek (márpedig a Balkánon etnikailag homogén országot nemigen találni), sok esetben szembesülnek azzal, hogy az aktuálpolitika kifejezetten olyan elemeket vesz elő, amelyek a félelmekre épülnek. Nézzük, hogy 2025-ben mik lehetnek ezek az aktuális félelmek – írja a balk.hu.
Bosnyákok (boszniai muszlimok)
Talán a tavalyi és az idei év fejleményei kapcsán nem szükséges felvázolni, hogy a bosnyákság hogyan éli meg a mindennapokat.
Az mindenképpen kijelenthető – bosnyák ismerősökkel beszélgetve –, hogy Bosznia-Hercegovina fennállásának legmélyebb válságát bizony eléggé nagy félelmekkel élik meg a bosnyákok. (Persze ennek az aggodalomnak a mértéke eltérő, sőt egyesek szerint nincs is miért aggódni.)
Azt talán még érdemes megemlíteni, hogy a Montenegró északkeleti részén élő bosnyákság is kifejezetten nehezen élte meg a Szocialisták Demokratikus Pártjának (Demokratska partija socijalista Crne Gore, DPS) bukását és a szerbbarát erők hatalomra kerülését.
Ebben azt is látták, hogy ugyanabba a helyzetbe kerülnek, mint Bosznia-Hercegovinában élő testvéreik, azzal a különbséggel, hogy a társadalmon belüli arányuk Montenegróban össze sem hasonlítható a bosnyákság boszniai arányával.
No, de mi a félelem tárgya? A félelem az, hogy egy esetleges konfliktus elsősorban a bosnyákságot érintené a régióban, tekintve, hogy ez a nemzet nem rendelkezik anyaállammal, mint amellyel a horvátok vagy éppen a szerbek. Ebből pedig egyenesen következik a bosnyákságnak az a magára utaltsága, amelyet lépten-nyomon megtapasztalhatunk a Balkánon.
Radikalizálódó muszlimok
Több boszniai szerbbel beszélgetve rendre ugyanaz az érvelés került elő, ami a helyi szerbség körében közös gondolatként él: Bosznia-Hercegovina jövőjével kapcsolatos aggodalmak a demográfiai változások és az etnikai arányok fényében.
A szerb közösség meggyőződése szerint a jelenlegi tendenciák hosszú távon a bosnyákok politikai dominanciájához vezethetnek, aminek nemcsak az állam jövője szempontjából lehetnek fontos következményei, és a hangsúly sokak szerint nem is az etnikai, hanem a vallási hovatartozáson van.
Szerb vélemények szerint egy túlnyomórészt muszlim irányítású állam veszélyt jelenthet a térség stabilitására még akkor is, ha jelenleg ilyen berendezkedés inkább elméleti lehetőség, semmint valós forgatókönyv.
A párhuzamokat gyakran Törökországgal vonják, mint a legközelebbi muszlim többségű állammal (Albániát és Koszovót leszámítva), amely jelentős hatással van a Balkánra és Bosznia politikájára is.
A szerb félelmek szerint egy, a török modellhez hasonló rendszer aligha lenne kívánatos a boszniai viszonyok között. Egyes vélemények még radikálisabb példákat is említenek, például az Öböl-menti monarchiák vagy közel-keleti országok berendezkedését.
Persze ezeket a gondolatokat nem lehet attól elválasztani, hogy az előzőekben említett országok egyre nagyobb gazdasági és diplomáciai jelenléttel rendelkeznek az elmúlt években Boszniában, és nem csak ott.
Bár egy „tiszta” iszlám állam létrejötte Bosznia-Hercegovinában igencsak valószínűtlen, politikai retorikai eszközként mégis gyakran előkerül.
A szerb politikai elit számára ez a félelemkép kiválóan alkalmas arra, hogy minden bosnyák centralizációs törekvést e potenciális jövőképpel azonosítson, így (is) erősítve a boszniai szerbség ellenállását és bizalmatlanságát a központi állam irányába.
Lenni vagy nem lenni?
Talán a BALK olvasóinak nem kell külön bemutatni azt, hogy melyek azok az okok, amelyeket a magukat montenegróiaknak vallók az elmúlt 5 évben úgy éltek meg a szerb pártok hatalomra kerülését követően, mint egy kiemelt egzisztenciális fenyegetést.
Persze arra a kérdésre, hogy a montenegrói nemzettudatot hogyan kell és lehet értelmezni, ezen cikk nem kíván választ adni, ugyanakkor az mindenképpen kijelenthető, hogy számos montenegrói politikus és akadémikus az elmúlt években történt megnyilvánulásai során arra mutatott rá, hogy komoly fenyegetésként élik meg a vélt vagy valós szerb célokat.
A montenegrói magyarázatok szerint a jelenlegi folyamatok egyértelműen abba az irányba mutatnak, amelynek a vége egy esetleges szerb–montenegrói reunifikáció lehet, és ez lényegében a 90-es évek óta (bizonyos értelmezések szerint az elmúlt évszázadok) törekvéseit tenné semmissé.
Ezzel szemben a montenegrói szerbség — természetesen általánosságban értve — örökös dilemmája az, hogy a 2006-ban függetlenné vált állam valójában csak egy új határokkal rendelkező országot hozott létre, ahol szerbek élnek. Márpedig felmerül a kérdés: van-e értelme külön államnak, ha azt ugyanaz a nemzet lakja, amely ugyanahhoz az egyházhoz tartozik?
Ez a gondolatmenet egy mélyen gyökerező, lassan történelminek tekinthető szerb kollektív félelmet tükröz. A szerbség szempontjából a közelmúlt történelme folyamatos veszteségélmények láncolataként értelmezhető: Koszovó, Bosznia és Montenegró elvesztése mind hozzájárult ehhez a kollektív lelkiállapothoz.
E félelmek kontextusában nem meglepő, hogy a jelenlegi szerbiai tüntetések során a kormányzó párt a Vajdaság esetleges elszakadásának rémképével riogatott, riogathatott. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy melyik forgatókönyvre mekkora az esély. Lesz-e tisztán muszlim állam Bosznia?
A szerbek valóban erőszakkal a bosnyákokra törnek Boszniában? Megszűnik az önálló Montenegró? Annak ellenére, hogy ezek a kérdésfeltevések meglehetősen hipotetikusak, egy valamire mindenképpen jók, annak tudatosítására, hogy a régióban ezek a mélyen gyökerező félelmek érthető módon mindaddig jelen lesznek, ameddig Balkán a Balkán, és ahogy eddig, úgy a jövőben is a politikai érdekek eszközévé válnak.
