Zagorka Dolovac legfőbb ügyész fizetését áprilisban 70.000 dinárral emelték, így jelenleg 603.228 dinárt tesz ki. Ez azonban nem az egyetlen jövedelme, írja a 021.rs.

A Néppárt nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdett egy népi kezdeményezés keretében Zagorka Dolovac leváltása érdekében.

Ezt megelőzően a „Lázadó Egyetem” kezdeményezés is a lemondását követelte. Összességében már évek óta elégedetlenség uralkodik Dolovac munkájával, illetve a legfőbb ügyészség vitatott teljesítményével kapcsolatban.

Mindezek ellenére az újvidéki születésű Dolovacnak anyagi szempontból nincs oka panaszra, hiszen fizetése meglehetősen magas.

Mint legfőbb ügyész – aki ritkán szólal meg nyilvánosan – havi 603.228 dinárt keres. Ez azonban nem az egyetlen bevételi forrása.

A Legfőbb Ügyészi Tanács tagjaként további havi 90.745 dinár illeti meg. Előfordul, hogy jövedelme meghaladja a 700.000 dinárt is, mivel az igazságügyi szakvizsga vizsgabizottságának tagjaként egy-egy vizsgaidőszakban 61.875 dinárt kap.

Vagyon és fizetés

Bevétele az évek során folyamatosan nőtt. Amikor 2010-ben köztársasági ügyésszé nevezték ki, 142.000 dináros fizetést vallott be, valamint további 34.000 dinárt vizsgáztatóként az igazságügyi szakvizsgán.

Akkoriban a vagyonnyilatkozatában szerepelt egy 40 négyzetméteres garzonlakás, amelyet vásárlással szerzett meg.

Fizetése fokozatosan emelkedett, és 2012-ben ajándékozási szerződéssel került a nevére egy két és félszobás lakás, miközben a korábbi lakás kikerült a tulajdonából.

2022-ben egy 96 négyzetméteres háromszobás lakása lett, amelyben felerészben tulajdonos.

A vagyonnyilatkozat szerint banki és egyéb pénzügyi intézményeknél rendelkezik megtakarításokkal belföldön és külföldön is.

Hol lehet?

Zagorka Dolovac nem az a típus, aki gyakran jelenik meg a nyilvánosság előtt, és ritkán ad nyilatkozatokat vagy interjúkat a médiának.

Ügyészi pályafutásának kezdetén ugyanakkor bejelentette, hogy különös figyelmet fordítanak majd a Dada Vujasinović, Slavko Ćuruvija és Milan Pantić újságírók meggyilkolásának ügyeire.

Ezek közül egyik ügy sem zárult le, és Slavko Ćuruvija meggyilkolásának ügyében korábban megvádolt személyek most perlik a róla elnevezett alapítványt. Eközben a sajtószabadság Szerbiában az egyik legrosszabb Európában, és az újságírók folyamatos támadások célpontjai a hatalomhoz közel álló személyek részéről.

_________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!