Hetekkel korábban beszámoltunk arról, hogy a zentai, mindössze 35 éves Zaj Tamaránál agydaganatot állapítottak meg: a betegség 2024 májusában jelentkezett, intenzív homloktáji fejfájással, a bal arcfél és testfél zsibbadásával, hányással és vérnyomáseséssel. A vizsgálatok rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg nála (C71 Neoplasma malignum cerebri).

A Budi Human szervezeten keresztül nagyon sokan támogatták Zaj Tamarát, többek között a férjének a vállalata, az adai Termometal is, amely 25 ezer euróval járult hozzá a gyógykezeléshez.

Ennek és a sok kisebb összegnek köszönhetően a június 9-ei állás szerint a célként kitűzött 9,3 millió dináros összegnek már csak mindössze két százaléka, vagyis 304 ezer dinár hiányzik, ami két és fél ezer euró.

Az akciók azonban továbbra sem állnak le, még mindig tartanak a licitek, a Délvidéki Aranycsapat Civil Szervezet pedig a 35 év felettieknek szervez kispályás focitornát, amelyre továbbra is várják a jelentkezőket:

Zaj Tamara támogatásának a lehetséges formái:

SMS küldésével Szerbiában: Küldje el a 1821 kódot a 3030-as számra

A dinárszámlára történő befizetéssel: 160-6000002193490-59

Devizaszámlára történő utalással: 160-6000002194217-12 (IBAN: RS35160600000219421712, SWIFT/BIC: DBDBRSBG)

Bankkártyával történő fizetéssel a linken keresztül kattintson IDE.

PayPal-számlájáról történő fizetéssel a linken keresztül IDE kattintva.

 

Budi human honlapon a május 31-ei állás szerint a 9,1 millió dinár nyolcvan százaléka, vagyis 7,4 millió dinár már összegyűlt, s a jelenlegi tendenciával folytatódik a támogatások folyósítása, akkor nagy valószínűséggel nemsokára összegyűlhet az előre meghatározott összegű támogatás.

__________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!