Kedden délelőtt iskolai lövöldözés történt Ausztriában, Graz városában egy helyi iskolában – írja a Kronen Zeitung. A Telex beszámolója szerint nyolc ember meghalt, a súlyos sérültek eddig ismert száma már két számjegyű, köztük tanárok és diákok is vannak. Az osztrák belügyminisztérium annyit közölt, hogy többen meghaltak.

Osztrák lapértesülések szerint a támadó két osztályterembe is bement, ahol lövéseket adott le, majd az egyik mosdóban végzett magával. A gyanúsított állítólag egy diák volt, akit korábban zaklattak az iskolában.

A helyi rendőrség közölte, hogy nagy erőkkel vonultak a helyszínre, miután délelőtt 10 óra körül telefonon értesítették őket. A Cobra egységeit is kivezényelték, a rendőri intézkedés még folyamatban van, alaposan átkutatják az épületet.

A lövöldözés a város észak-nyugati részén lévő egyik középiskolában történt. A Kronen Zeitung szerint a sérült diákokat a közeli Helmut List Hallban, az iskolához közeli rendezvényhelyszínen ápolják.

A helyszínen tartózkodó újságírók szerint a kétségbeesett szülők pánikszerűen keresik a gyerekeiket az iskolában.