Június 11-én, azaz ma reggel letartóztatták Snežana Brkićet, az újvidéki Orvostudományi Kar dékánját, és öt másik személyt, jelentette be a Belügyminisztérium.
A gyanú szerint a letartóztatott személyek több mint 181 millió dinárral károsították meg az állami költségvetést illegális cselekményekkel.
A dékán mellett S.T.-t, a kar pénzügyi referensét is letartóztatták hivatali visszaélés gyanújával, továbbá R. G.-t, a kar Pénzügyi Számviteli Osztályának vezetőjét adócsalás vádjával állították elő. B. J.-t, az Orvostudományi Kar pénzügyeiért felelős személyt, valamint V. Š.-t, a kar jogi ügyekért felelős vezetőjét pénzmosással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Đ.M. gyanúsítottat, aki egy diákszövetkezet felelős személye, szintén a felsorolt vádakkal gyanúsítanak.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákszövetkezet felelőse a pénzügyekért felelős személlyel és a jogi osztály vezetőjével kötött előzetes megállapodás értelmében 2022 és 2023 folyamán 15 511 330 dinárt váltott készpénzre abból a pénzből, amit az Újvidéki Orvostudományi Kar a diákszövetkezetnek befizetett annak ügyeiről kiállított, de nem teljesített hamis számlák alapján kifizetett összesen 21 235 508 dinárból.
„Ezután ezt a pénzt V. Š-nek adták, miközben több mint 1,7 millió dinárt megtartott a szövetkezet számláján, és így jogellenes anyagi előnyhöz jutott. A gyanú szerint ezzel több mint 17,2 millió dinárral károsították meg Szerbia költségvetését” – áll a közleményben.
A Pénzügyi Számviteli Osztály vezetőjét, R. G.-t azzal gyanúsítják, hogy 2022 januárja és 2024 júniusa között a társasági adó megfizetésének elkerülése érdekében kétszer is helytelen információkat szolgáltatott az Adóhatóságnak, hogy a piacon realizált jövedelemadó kiszámításához alacsonyabb alapot mutasson be, ami 115 968 480 dinárral károsította az állami költségvetést.
Azt is feltételezik, hogy B. J., R. G., S. B. és S. T. 2022 januárja és 2024 vége között jogellenesen számítottak ki adókat és járulékokat az előírtnál magasabb bérek alapján, ezzel 47 433 749 dinárral károsítva az Újvidéki Orvostudományi Kart.
A gyanúsítottakat legfeljebb 48 órára őrizetbe vették, és büntetőfeljelentéssel az illetékes ügyészség elé állítják őket.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!