Az akadémikusok az államelnök lemondását követelik

Az akadémikusok az államelnök lemondását követelik

A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) 25 tagja a nyilvános felhívást tett közzé, amelyben Aleksandar Vučić, a Szerb Köztársaság elnökének lemondását követelik. A nyilatkozat szerint a szerb elnök felelős „az intézmények, a média, az igazságszolgáltatás és a társadalom alapvető pilléreinek leépítéséért”.

Mint írják, „Vučić felelőssége a demokratikus, intézményi és társadalmi alapok szisztematikus rombolása”.

A közleményt neves szakemberek és tudósok írták alá, és számos problémára hívják fel a figyelmet, amelyek veszélyeztetik a jogállamiságot és a társadalmi rendet.

A nyilatkozat szerint „a választási folyamat manipulálása – szavazatok vásárlása, az állami erőforrásokkal való visszaélés, az igazságszolgáltatás fölötti kontroll, a sajtószabadság elfojtása, a közszolgálati média propagandaeszközként való használata –, valamint az állam túlzott eladósítása társadalmi vita és ellenőrzés nélkül” olyan problémák, amelyekért Vučić elnök a felelős. Továbbá rámutatnak a bűnügyi botrányok eltussolására, az elterjedt korrupcióra, az állami szervek átláthatatlan működésére, valamint olyan alapvető társadalmi pillérek szisztematikus leépítésére, mint az oktatás, az egészségügy, a tudomány, a kultúra és a művészet.

„Lemondását nem politikai, hanem erkölcsi okokból követeljük, az állampolgárok és Szerbia jövője iránt érzett felelősségből. Egyetlen embernek sem szabad veszélyeztetnie a demokratikus rendet és az állam érdekeit saját vagy pártja hatalma miatt” – áll a SANU huszonöt akadémikusának közös üzenetében.

Hozzáteszik: a növekvő társadalmi megosztottság és a mély intézményi válság idején az Akadémia tagjai úgy vélik, hogy „Vučić elnök lemondása az egyetlen út ahhoz, hogy megnyíljon a tér a párbeszéd, az intézmények helyreállítása és a polgárok államba vetett bizalmának visszaszerzése előtt”.

A nyilvános felhívást 25 SANU-tag írta alá, köztük: Dušan Teodorović, Slobodan Vukosavić, Miodrag Tabački, Radomir Saičić, Antun Balaž, Vladimir Kostić, Fedor Mesinger, Mrđan Bajić, Vladan Devedžić, Gojko Subotić, Velimir Radmilović, Milan Damnjanović, Željko Tomanović, Dražen Zimonjić, Vladimir Srdić, Željko Šljivančanin, Zoran Radović, Milica Stevanović, Bogdan Šolaja, Milan Stojanović, Časlav Brukner, Dušan Otašević, Zoran Paunović, Zoran Petrović és Slobodan Milosavljević.

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!