A nagybecskereki rendőrség közleményt adott ki az Aleksandar Jovanov elleni támadás ügyében, aki mankóval vett részt a hallgatókkal közös gyalogtúrán Szerbiában.
A rendőrség szerint a történtek tisztázása érdekében eljártak egy be nem jelentett esemény kapcsán, amely június 11-én történt, és amely során Jovanov könnyebb testi sérüléseket szenvedett.
„Megállapítást nyert, hogy aznap, 21:30-kor közlekedési nézeteltérés alakult ki, amelyet szóbeli és fizikai összetűzés követett. A konfliktusban A. J. (23) és N. R. (19) álltak az egyik oldalon, míg a másikon A. Ž. (18), N. K. (18), valamint két 17 éves fiatalkorú, akik – a gyanú szerint – A. J.-re ütéseket mértek, amely sérülésekhez vezettek” – áll a belügyminisztérium közleményében.
A rendőrség minden érintettel beszélt, és az ügyet jelentette az illetékes ügyészségeknek.
A közlemény kitért arra is, hogy egyes médiumokban terjesztett manipulációk és félretájékoztatásokkal ellentétben, amelyek szerint az eset politikai indíttatású lenne, kiderült, hogy A. J. és A. Ž. ismerték egymást a nagybecskereki gimnázium blokádjáról és utcai tüntetésekről.
A két 17 éves fiatalkorú ellen könnyű testi sértés miatt vádat emelnek a Felsőügyészségnél, míg az összes többi résztvevő – beleértve A. J.-t is – ellen szabálysértési eljárás indul.
Mint ismeretes Aleksandar Jovanov korábban az Instagram-oldalán jelentette be, hogy bántalmazták. Videóüzenetében elmondta, hogy a szerda és csütörtök közötti éjjel egy lányt vitt Tarašból Nagybecskerekre. Amikor beértek a városba, egy autó kezdte el követni őket, benne négy fiatalabb személlyel.
„Végig mögöttünk jöttek és provokáltak, de nem reagáltam. A Július 4. lakótelepen parkoltam le, és kiszálltunk a kocsiból a lánnyal. Néhány lépést tettem, amikor hárman kiszálltak a másik autóból. Egyikük a bal oldalamra állt, ketten pedig mögém. Amikor az egyik felé fordultam, ütni akart. Kitértem és ellöktem. Ekkor a lány közénk állt, ezért megpróbáltam elvinni onnan, nehogy őt találják el. Ekkor az, aki előttem állt, állon ütött, és a földre estem. Amíg feküdtem, mindannyian rugdostak és tapostak, egészen addig, amíg el nem mentek” – írta Jovanov, aki hozzátette: sajnálja, hogy ez történt, de ennél sokkal több kell ahhoz, hogy megállítsák.
„Már jól érzem magam. Elbúcsúztam a barátaimtól, akik gyalog mentek tovább Törökbecse felé – eredetileg én is velük tartottam volna, de inkább pihenek” – üzente Jovanov.
Az esettel kapcsolatban megszólaltak a Zrenjanin protiv nasilja (Nagybecskerek az erőszak ellen) képviselőcsoport – Biramo Zrenjanin (Nagybecskereket választjuk) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak frakciója is, akik felszólították Branislav Todorović rendőrfőnököt, hogy „a lehető legrövidebb időn belül találják meg azokat a bűnözőket, akik tegnap este bántalmazták Aleksandar Jovanovot – azt a fiatalt, aki számos tüntető sétán és jótékonysági akción vett részt szerte Szerbiában”.
„Nagybecskerek olyan hellyé vált, ahol embereket vernek meg az utcán? Nem merünk már szabadon kimenni az utcára? Ha létezik Alkotmány és törvények ebben az országban, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság gyorsan fel fogja tárni, ki támadta meg Jovanovot, és szigorúan megbünteti az elkövetőket” – üzent az ellenzék.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!