Az Akadémiai Plénum véleménye szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) által bejelentett ellentüntetés, amelyet Vid-napján tartanának Belgrádban, nem más, mint „a konfliktusok kiprovokálására tett kísérlet, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek”. A plénum emiatt felszólította Aleksandar Vučić köztársasági elnököt, hogy mondja le a rendezvényét.

„A Szerb Haladó Párt bejelentését, miszerint az összejövetelét Vid-napján tartja – ugyanazon a napon, amikor az egyetemeket blokád alá helyező diákok már bejelentették tüntetésüket Belgrádban – a hatalom próbálkozásának tartjuk, amelynek a célja a nagyszabású összecsapások előidézése” – olvasható az Akadémiai Plénum közleményében, amely arra is kitér, hogy nem ez lenne az első ellentüntetés Szerbia történetében.

„Ilyen összejövetelt szervezett Slobodan Milošević is 1996-ban, amikor kis híján polgárháború tört ki Szerbiában” – áll a közleményben.

Az Akadémiai Plénum megítélése szerint ahelyett, hogy tisztességes és demokratikus választásokat írna ki, és ezzel megoldaná a súlyos társadalmi válságot, Szerbia elnöke „inkább az utcai erőszak kiprovokálására törekszik”.

„Felszólítjuk Aleksandar Vučićot, hogy álljon el az ellentüntetés megszervezésének szándékától, és írjon ki előrehozott parlamenti választásokat. Amennyiben ezt mégsem teszi meg, az Akadémiai Plénum őt fogja kizárólagosan felelősnek tekinteni minden esetleges erőszakos eseményért, amely Vid-napján Belgrádban történik” – üzeni ez az akadémiai szervezet.

A közlemény végén hozzátették, hogy az egyetemi tanárok és munkatársak Vid-napján „ott lesznek, ahol a helyük van – az egyetemisták mellett”.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!