A Stig mezőgazdasági egyesület termelői 180 traktorral indultak Požarevac felé, ahol további 70 traktor várja, hogy elkezdjék a forgalom blokkolását, melyet az új termésből származó búza frissen bejelentett, 17 dináros kilogrammonkénti ára miatt szerveznek – mondta Nedeljko Savić, az egyesület elnöke a Betának.

A gazdák elégedetlenségét fokozta Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter múlt heti döntése, miszerint elhalasztják a gazdákkal folytatott tárgyalásokat anélkül, hogy új időpontot tűztek volna ki.

Savić szerint az egyetlen megoldás a tiltakozás, mivel a jelenlegi felvásárlási ár mellett a termelés fenntarthatatlan.

Más egyesületek gazdái korábban kérték, hogy a Köztársasági Árutartalék vásároljon fel bizonyos mennyiségű búzát kilogrammonként 26 dinárért. Glamočić a velük folytatott beszélgetés során elmondta, hogy az ár elfogadható, de beszélnie kell Siniša Mali pénzügyminiszterrel, hogy van-e erre pénz a költségvetésben.

Június 16-án a minisztérium bejelentette, hogy „az új búza ára soha nem haladja meg a régi árát”, és hogy a környező országokban is hasonlóan alakul az ár. A bejelentésben foglaltak szerint a minisztérium ennek ellenére kezdeményezte az Árutartalékok Igazgatóságánál, hogy a költségvetési lehetőségeknek megfelelően vásárolja fel az idei termés egy részét, de azt nem közölték, hogy milyen áron, és hogy mekkora a tervezett felvásárlási mennyiség.

A földeket bérlő gazdáknak az is gondot okoz, hogy az adott földterületek tulajdonosai megtartják maguknak a hektáronkénti 18 000 dináros állami támogatást, bár a szabályozás előírja, hogy az a földet művelő gazdát illeti meg.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!