Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg, írta hétfőn a pozsonyi Új Szó.
A tizenegy éves erdőháti (Záhorie) fiú szombaton került a pozsonyi gyermekkórházba (NÚDCH), miután egy ritka, halálos parazitával, egészen pontosan agyevő amőbával fertőződött meg. Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét – jelentette be a kórház szóvivője, Dana Kamenická.
A Naegleria fowleri tudományos névvel illetett, a köznyelvben agyevő amőbaként ismert parazita rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson. A parazita jól klórozott édesvízben képtelen túlélni, sós vízben azonnal elpusztul.
Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.
Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn azt közölte az érintett Vadas fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb péntekre várható, így szombatig nem nyithatnak ki.
Naegleria fowleri (Wikipédia)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!