A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) határozottan elítéli Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének szégyenteljes kísérletét arra, hogy igazolja az iskolák igazgatóinak politikai indíttatású leváltását, írják legfrissebb közleményükben.

A VMDK szerint Fremond kettős mércét alkalmazott, arra hivatkozik, hogy a leváltások törvényesek voltak, mert az érintett igazgatók nem rendelkeztek licencel, miközben mindenki tudja, hogy valódi okként a diákoknak nyújtott támogatás szolgált. Ha valóban a licenc lett volna a döntő tényező, akkor a minisztérium és a VMSZ oktatási titkára következetesen minden érintett igazgatót el kellett volna távolítson – beleértve azokat is, akik szintén nem rendelkeznek megfelelő papírokkal, de nem mertek kiállni a diákok mellett. Ez a nyilvánvaló képmutatás leleplezi a politikai tisztogatás valódi természetét.

„Szégyen, hogy Fremond egyetlen szót sem szólt arról a nyomásról, amelyet az óvónőkre gyakoroltak, vagy arról, hogy magyar tanárokat távolítottak el a közoktatásból pusztán azért, mert támogatták a diákokat. Milyen MNT-elnök az, aki nem érzi felelősségét minden vajdasági magyar iránt? Vagy Fremond számára csak az számít magyarnak, aki a VMSZ tagja? Ezzel a hallgatással és hamis igazolással valójában a VMSZ bűnrészességét próbálja leplezni az oktatásban és kultúrában végrehajtott tisztogatások miatt.”

A VMDK világosan kijelenti, elutasítjuk a politikai alapú leváltásokat, a kettős mércét, valamint azt a gyakorlatot, amely a közösség érdekei helyett pártérdekeket szolgál. A vajdasági magyar közösségnek tisztességes képviseletre, nem pedig szégyenteljes mentegetőzésekre van szüksége, zárul a közlemény.

Fremond: Követjük az eseményeket, az MNT jogászai vizsgálják az igazgatóleváltásokat

_______________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!