Szerda délelőtt indította el a Tisza Párt a Nemzet Hangja névre keresztelt szavazását, amely egészen október 23-ig tart majd. Magyar Péter a Blaha Lujza téren jelentette be, hogy pontosan milyen intézkedéseket vezetnének be, ha kormányra kerülnének – írja a hvg.hu.
A Tisza Világ applikációban lehet a kérdésekre szavazni.
Magyar azt mondta: havonta 20 ezer, évente pedig 240 ezer forinttal több marad majd azoknak a pénztárcájukban, akik jelenleg minimálbért keresnek. Úgy szeretnék csökkenteni az SZJA-t, hogy az ne terhelje meg a központi költségvetést, ezért ezt a kivetni tervezett vagyonadóból fedeznék.
Magyar sok mindent ígért a nyugdíjasoknak is, többek között azt mondta, hogy a nyugdíjemelési programjuk része lesz, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akik a nyugdíja nem éri el a havi 120 ezer forintot, megemelik erre az összegre. Ezen kívül azoknak az időseknek, akiknek a nyugdíja 120 és 140 ezer forint között mozog, meg fogják emelni azt 8-10-12 ezer forinttal. Duplájára emelnék azoknak a nyugdíját, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak hivatalosan igazolni 20 ledolgozott évet. További ígéret még, hogy a nyugdíjasok többsége kapna egy 200 ezer forintos támogatást, amit bármire elkölthetnek, az otthonápolási díjakat pedig 50 százalékkal szeretnék megemelni.
Elhangzott, hogy miután a Tisza visszaadta a nyomozóhatóságok függetlenségét, 20 évre visszamenőleg vizsgálni fogja a NAV minden volt miniszerelnök, miniszter, képviselő és családjaik vagyonosodásának körülményeit.
Megdupláznák az anyasági támogatást, emellett egy egyszeri, 40 ezer forintos babaápolási kezdőcsomagot is adnának milyen újszülött után, a jövőben nem kellene visszafizetni a CSOK-ot válás esetén, és emelnék az egy gyermeket nevelő szülők, és az egyedülálló szülők családtámogatását is.
Fotó: Tisza Párt/Facebook
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

