Négynapos erdélyi körutat tart Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A Transtelex az egyik fórum után interjút készített a miniszterrel, aki egyebek mellett elmondta, az erdélyi körút egyik legfontosabb célja, hogy a magyar kormányváltás után új alapokra helyezzék a magyarországi és az erdélyi magyar közösségek kapcsolatát. Tarr Zoltán úgy fogalmazott, a Tisza-kormány nem kívánja követni Orbán Viktor volt miniszterelnök korábbi, központosított és politikai lojalitásra épülő nemzetpolitikáját.
Az RMDSZ-t továbbra is az erdélyi magyarság választott politikai képviseletének tekintik, ugyanakkor más társadalmi, kulturális és civil szereplőkkel is párbeszédet kívánnak folytatni. Kiemelte, hogy a Tisza Párt nem akar erdélyi pártot alapítani, és nem kíván beavatkozni a helyi politikai életbe: olyan partnerség kialakítására törekszik, amely tiszteletben tartja a helyi közösségek önállóságát, és nem kizárólag egyetlen politikai szervezeten keresztül tart kapcsolatot az erdélyi magyarokkal.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A határon túli magyar szervezeteknek juttatott állami támogatások átvilágításával kapcsolatban közölte: szerinte különösen azokat az eseteket kell megvizsgálni, amelyekben az egyedi támogatások összege a választás évében és az azt megelőző időszakban jelentősen megnőtt, de az ellenőrzések célja nem a politikai bosszú, hanem a közpénzek tisztességes és jogszerű felhasználásának biztosítása, és az erdélyi magyar közösséget nem érheti kollektív hátrány néhány szereplő tevékenysége miatt. Szerinte a zárt, egyedi támogatási döntések helyett nyílt, szakmai szempontokon alapuló pályázatokat kell bevezetni.
Tarr Zoltán kiemelte, hogy a korábbi rendszerhez hasonló, felülről irányított kapcsolattartás helyett valódi, kölcsönös párbeszédet szeretnének kialakítani, aminek részeként a magyar kormány a szomszédos országokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatok megerősítését is fontosnak tartja.

