Igencsak heves vitát hozott a zentai képviselő-testület múlt heti ülése, amelyen több napirendi pont is kapcsolódott a városi fűtést végző, folyamatosan veszteséges, helyi Elgas közvállalathoz, amelynek a folyószámláját május végén zárolták, s az október 7-ei állás szerint 118,9 millió dinár, vagyis több mint egymillió eurós a cég tartozása azután, hogy a zentai önkormányzat áprilisban 40 millió dináros támogatást nyújtott a cégnek a köztársasági tartalékból jóváhagyott százmillió dinárból.

A hatalmat alkotók koalíció, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai megszavazták a városi fűtés árának húsz százalékos emelését, és azt is, hogy milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik lakásban élnek, de nem szeretnék használni a városi fűtést. Ez utóbbiról bővebben ebben a cikkben írtunk.

Már az ülésen is kialakult egy szópárbaj Rácz Szabó Márta, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője és Nataša Ademi (Szerbia Népi Mozgalma) között, ugyanis a VMSZ képviselője a következőket mondta:

– Nézzük már meg, hogy Zenta község lakosságának hány százaléka fűt ezzel a fűtéssel. 2028 a tizennyolcezer lakosból. Gyorsan ki lehet számolni, hogy az hány százalék, de én most nem számolgatok, nincs kedvem. Nézzük már meg azt, hogy az előző évben, az azt megelőző évben és az azt is megelőző évben ennek legyen húsz százaléknak a község mennyi szubvenciót fizetett?

Erre a felvetésre azonna reagált Ademi, aki elmondta, hogy évtizedek óta a városi fűtést használja, de soha a községtől egyetlen egy dinár támogatást nem kapott. Hozzá kell tenni, hogy a városban nem élnek 18 ezren, a községben vagyis a falvakkal együtt a legutóbbi népszámlálás során 17 953 személyt írtak össze, a városban pedig hivatalosan 14 452-en tartózkodnak életvitelszerűen.

Ademi felszólalása után Rácz Szabó Márta azonnal szót kért, és közölte, ő olyat, hogy a polgárok támogatást kaptak volna, soha nem mondott, az ülésről készült felvétel azonban egészen másról árulkodik.

Vagyis a címben feltett kérdésre a helyes válasz: senkitől és semmekkora támogatásban nem részesültek azok, akik a városi fűtés felhasználói.

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!