A Szávaszentdemeteri felsőbíróság kényszergyógykezelést és elmegyógyintézetben való őrzést rendelt el N.T. számára, akit azzal vádolnak, hogy tavaly november 10-én tüzet okozott a vojkai idősotthonban, amelyben két ember életét vesztette.

Az ügyészség azt javasolta a bíróságnak, hogy N.T. számára kötelező kezelést és elmegyógyintézetben való őrzést rendeljen el, mivel a szakértői vizsgálat szerint az eset elkövetésekor nem volt beszámítható. A bíróság ezt elfogadta.

Ez elsőfokú ítélet, amely ellen a vádlott a Újvidéki fellebbviteli bírósághoz nyújthat be fellebbezést.

Eljárás folyik az idősotthon tulajdonosai ellen is

A N.T.-t érintő ügy mellett november 20-ára tűzték ki a tárgyalást Đ.G. és M.J., a vojkai idősotthon tulajdonosai ellen. Őket a közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolják.

Mint ismeretes, tavaly november 10-én a vojkai idősotthonban tűz ütött ki, amelyben két személy életét vesztette, további két személy pedig kórházi kezelésre szorult.

Az ügy vizsgálata szerint az intézményben több bentlakó tartózkodott, mint amennyit engedélyeztek, ráadásul az otthon nem rendelkezett működési engedéllyel, sem a szociális szolgáltatások nyújtásához szükséges licenccel. A tragédia november 10-én, körülbelül hat órakor történt, az épületben tatózkodó P. J. (55) és P. V. (71) életét vesztette, további két személyt pedig orvosi ellátásra szállítottak – adta hírül a Blic.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!