Mennyi izgalom, öröm, szurkolás néhány óra alatt! Tizedik alkalommal tartották meg a Sakktivity játékos vetélkedőt, amely során minden kihívás, minden játék a sakkra és annak szabályaira épül. A szombaton a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában megtartott rendezvényem nyolc csapat vett részt, amelyeket közismert vajdaságiak vezettek.

Kiütőcske

A jubileumi rendezvényen a csapatok nyolc települést: Szabadkát, Palicsot, Hajdújárást, Csantavért, Magyarkanizsát, Medgyesegyházát, Adát és Szegedet képviselték.

Facković Melissza szurkol a csapatnak

Az idei játék mottója: Most csak a királyok játszanak! volt. A résztvevők nyolc fordulóban nyolc különféle interaktív játékos kihívásban mérhették össze tudásukat, de volt, ahol az ügyesség, a gyorsaság, a csapatmunka volt a fontos. Az sem volt mindegy, hogyan taktikáznak a csapatok, ez megmutatkozott a végeredményen is: míg Magyarkanizsa csaknem végig az utolsó helyen állt, a Battle Royal végjátékban bevetették a jokert is, vagyis duplázták a pontjaikat és végül nyertek. Csapatkapitányuk Facković Melissza, a Pannon RTV műsorvezetője volt.

Rajtra készen a csapatok

A Sakktivity a világ első és egyetlen játékos sakkvetélkedője, amely Vajdaságból indult, és az elmúlt évtizedben nemzetközi figyelmet vívott ki magának. A játék ötletgazdája Rózsa Zsombor, aki szerint ez egy valóban formabontó rendezvény volt 10 évvel ezelőtt, és a mai napig rendkívül innovatívnak számít a sakkozás, a sport és a játékok vagy a vetélkedők világában.

“Számomra nagyon sokat jelent már önmagában az, hogy egy rendezvény 10 éven keresztül fenn tud maradni egy olyan témában, amely valóban része a popkultúrának, de azért a sakkot nem olyan tömegesen űzik, mint más játékokat vagy sportokat. Én azt gondolom, hogy pont az, hogy a Sakktivity ennyire üde és frissítő rendezvény, ez teszi legitimmé és ezzel vívta ki a helyét a palettán.”

Csík Mónika és a csapat

Csík Mónika költő, meseíró a palicsi csapat vezére volt. A játék felénél beszélgettünk, akkor a palicsiak a második helyen álltak.

“Nagyon-nagyon élvezem. Én mindenféle játékot szeretek a társasjátékoktól kezdve a kártyákig, és ilyenkor én is megőrülök a kölykökkel együtt. Taktikázunk, számolgatjuk az esélyeket, biztatjuk egymást. Ilyenkor belőlem is előjön a gyerek én, és rettenetesen élvezem az egészet. Látod, hoztam is magammal egy szerencsegesztenyét, úgyhogy ez mindig itt van nálam. Nagyon ügyesek, lelkesek a gyerekek. Egy hölgy van a csapatban, a többiek mind fiúk. Nagyon jó a csapatszellem, jó kis taktikákat dolgoztunk ki, és elég ütőképesnek érzem magunkat. Mindegy, akárhányadikak is vagyunk. Szerintem nagyon-nagyon lelkes mindenki, és szurkolunk egymásnak.”

Drobina Filip, a palicsi iskola tanulója elmondta: tavaly is volt már a Sakktivityn.

A medgyesegyházi csapat és Pámer Csilla

“Nagyon élveztem a játékot tavaly is, már akkor eldöntöttem, hogy az idén is szeretnék jönni. Nagyon jó a csapatszellem most is” – mondta.

Pámer Csilla színésznő a magyarországi Medgyesegyháza csapatának vezetője volt.

A végeredmény (Fotó: pannonrtv.com)

“Nagyon lelkesek, és látom, hogy mindenki nagyon izgul azért, hogy hanyadik helyezést fog elérni. Készültek a tanárnővel és a tanárnő, az igazgatóhelyettes kísérte el őket és nagyon támogatják a gyerekeket, ami szerintem nagyon szép. Én ezt nagyon élvezem. Nekem a gyerekek nagyon közel állnak a lelkemhez, nagyon szeretek velük ismerkedni, az ő gondolataikat meghallgatni. Nyolcadikosak mindannyian, a legjobb barátnőm gyerekei is nyolcadikosok, úgyhogy valamennyire képben vagyok, hogy miben is vannak, de nekem az nagyon jó érzés, hogy ennyi gyerek van. Ők a jövő, úgyhogy engem nagyon inspirálnak.”

Németh Péter magyarországi tanuló elmondta a Szabad Magyar Szónak: neki azért egy kicsit furcsa, hogy itt is mindenki magyarul beszél, és nagyon jól érzi magát. “Jó a hangulat is, a játékok is nagyon jók. Nagyon élvezzük a vetélkedőt” – mondta.

Juhász Edit, a Medgyesegyházi csapat felkészítő tanára azt mondta, hogy a régi feladatokat gyakorolták, bent és kint a nagy sakkpályán is. “Először vagyunk itt, szeretnénk jól érezni magunkat, aztán a többi meg majd meglátjuk” – tette hozzá.

Szalai Attila karikaturista végig biztatta az adai csapatot

Szalai Attila nagyon beleélte magát a játékba és talán a leglelkesebb szurkolója volt a csapatának, az adaiaknak.

“Nagyon jól érzem magam. Úgy érzem magam, mint egy beteljesületlen álom, a vonal mellett, mint egy edző, úgy szurkolhatok a gyerekeknek. Én azt hiszem, hogy a gyerekekre ezt át lehet vinni, mert nincs köztük olyan, aki szomorkodna. Az első játéknál majdnem négykézláb mászott ugrálás helyett a gyerek, de mindent beleadtak. Úgyhogy tényleg nagyon jó kis csapat ez az adai csapat, és engem is feldob” – mondta Attila.

Csíkos Dániel, a Vajdasági RTV riportere már második alkalommal szerepel sztárjátékosként a vetélkedőben.

Brasnyó villáminterjúja a helyszínen, mikrofonvégen Sóti Juli és Kovács Pécskai Emese, a szegedi és a csantavéri csapatok sztárkapitányai

“Nagyon izgatottak vagyunk, mert most jött ki az eredményjelzőn, hogy harmadik alkalommal vagyunk. De följebb akarunk kerülni egy kicsit. Attól félünk, hogy az adaiak még nem jokereztek, és ők így is másodikak. 2021-ben megtanultam sakkozni, vagyis megtanultam az alapokat, tényleg nagyon jó önfeledten játszani. A hajdújárási csapat, akiket vezetek, egy nagyon összeszedett csapat, nagyon jó felkészítő tanáraik vannak, akik folyamatosan itt vannak mellettük, úgyhogy tényleg kisegítjük egymást” – mondta.

A rendezvény műsorvezetője a házigazda, Rózsa Zsombor mellett Brasnyó Zoltán, a Pannon Rádió főszerkesztője volt. A zenei aláfestést DJ Beer szolgáltatta.

Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja azt mondta, a Magyar Nemzeti Tanács nagy örömmel adja meg azt az anyagi támogatást, amivel egy ilyen szép, nemzetközinek is mondható találkozó megszervezésre kerül.

Az eseményt a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács, a Polgár Judit Sakk Alapítvány, valamint vajdasági vállalkozók és magánszemélyek támogatták.

Csíkos Dániel és csapata, a hajdújárásiak

A megmérettetés végén Sóti Juli énekelt a színpadon.

A rendezvény médiatámogatója a Szabad Magyar Szó is.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!